Belföld

2,5 milliárd forint jut járványvédelmi rendszerek kialakítására

Cows on a diary farm, agriculture industry

Két és fél milliárd forint jut a baromfi- és sertéstartó telepek járványvédelmi rendszereinek kialakítására a Vidékfejlesztési programnak köszönhetően, a pályázatot eredetileg kétmilliárd forintos keretösszeggel hirdették meg – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.

    Közleményük szerint a felhívás a járványügyi kockázatok által leginkább sújtott és a fejlesztésekkel leghatékonyabban védhető telepekkel rendelkező sertés- és baromfiágazat számára szólt. Célja a különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének kockázatcsökkentése volt. A felhívás keretében építéssel járó, a járványvédelemhez kapcsolódó tevékenységek, így különösen állattartó telepi épületek, építmények kialakítása, felújítása volt támogatható. Emellett az állatbetegségek kockázatát csökkentő eszközök, gépek beszerzése is megvalósítható volt. A gazdák 2020. május 1-jétől pályázhattak – tették hozzá.
    A pályázat szükségességét és sikerét mutatja, hogy két pályázati körben összesen 349 darab támogatási kérelem érkezett a Vidékfejlesztési program Irányító Hatóságához, 5,4 milliárd forint támogatási összeg igényével. A beérkezett támogatási kérelmek közül 195 esetben született pozitív döntés, amellyel 2,5 milliárd forint támogatási összegről döntött az Irányító Hatóság, a további pályázatok elbírálása pedig folyamatosan zajlik – ismertették.
    Kiemelték: az agrártárca az eredeti forráskeret megnövelése mellett minden olyan pályázót várhatóan támogatásban fog részesíteni, aki a pályázat benyújtásához szükséges jogosultsági minimum kritériumoknak megfelel.
    A beruházások, fejlesztések támogatására nemcsak a versenyképesség növelésének alapvető eszközeként lehet tekinteni, hanem olyan lehetőségként is, amely révén az állattartók képesek napjaink egyik legégetőbb problémakörére, az állategészségügyi kockázatokra ésszerű válaszokat adni. A különböző járványos állatbetegségek állattartó telepeken történő megjelenésének valószínűsége számos technológia alkalmazásával csökkenthető – tette hozzá az AM.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor