„Az jár a fejemben a több századik free szfe posztot látva, hogy vajon akik őszinte hittel, lázadva tüntetnek, tisztában vannak-e bizonyos tényekkel…
1991-től 1995-ig voltam az intézmény hallgatója. Mi voltunk az első kísérleti osztály, a harmadik rostát egy hét kőkemény műhelymunka előzte meg. A döntő vizsgán a Mesél a bécsi erdő című darabból kellett jelenetet csinálni. Bikinire kellett vetkőzni és lezuhanyozni az öltözőben, így járultunk a vizsgabizottság elé. Vizes hajjal, álló mellbimbóval… Szerencsétlenségemre a csoportunkban több fiú volt, mint lány, ezért kétszer kellett eljátszanom a jelenetet. A kettő között dideregve ültem a vizsgabizottság mellett egy széken… Ezt amúgy már évekkel ezelőtt leírtam egy bejegyzésben.
Az első hét az Életem sötét foltja című gyakorlattal kezdődött. El kellett mondani valamit magadról, amit szégyellsz és még talán senkinek nem mondtad, ötféleképpen. Kihívsz valakit a színpadra, annak mondod, egyedül mondod az ott ülőknek, telefonbeszélgetésben mondod, levélben és az ötödik, hogy leoltják a villanyt és a vak sötétben a legkínosabb kérdéseket teszik fel. 18-19 éves gyerekekről beszélünk.
Értünk senki nem vonult az utcára.
Talán el sem mertük mondani otthon, mert elhittük, ez a képzés része és természetes. És akkor a csók-pofon gyakorlatokról, amelyekben valóságos csóknak és valóságos pofonnak kellett történnie, szót se ejtsünk… Ezek az én tapasztalataim, nem másé. Ezt mindig vállaltam. A mai napig gyomorgörcsöm van, ha elmegyek az épület előtt. Értünk senki nem tüntetett.
Ha ez most a gyerekeimmel történne, elmennék a legvégsőkig. Azért írtam le mindezt, mert ez is hozzátartozik az igazsághoz.”
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
- Hirdetés -