Belföld

Farkas Sándor: emelkedett az őshonos lófajták állománya az utóbbi öt évben

Folyamatosan emelkedett az őshonos lófajták állománya az utóbbi öt évben az Agrárminisztérium és a tenyésztők szoros együttműködésének, valamint az őshonos támogatásoknak köszönhetően – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tiszaföldváron.

    Farkas Sándor, a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület által szervezett országos hidegvérű ménvizsgán köszöntőbeszédében elmondta: az elismert lótenyésztő szervezetek által nyilvántartott, törzskönyvezett összes lóféle – a magyar parlagi szamarat is beleértve – közel 77 százaléka őshonos lófajta.     A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület magas szintű szakmai munkájának köszönhetően évről évre nő a hidegvérű kancák száma – közölte. Ma már 1300 egyeddel büszkélkedhet az egyesület, amely nemcsak az őshonos fajták esetében a legnagyobb egyedszám, hanem a Magyarországon tenyésztett összes lófajta tekintetében is – számolt be.     Hozzátette: a ménjelöltek küllemi vizsgálatán, a fogatos vizsgán, az indítási próbán tapasztalható volt kedd reggel is, hogy – a sárga, a fekete, a pej, a szürke és a deres szín változataiban tenyésztett – magyar hidegvérű kiváló fogatos ló, megbízhatóan dolgozik, betanítása valamennyi fajta közül az egyik leghálásabb feladat. Nem véletlen, hogy a sokrétűen munkára fogható magyar hidegvérűt újra felfedezik, nehéz terepen, például erdőgazdaságokban szívesen alkalmazzák az erőgépek kiváltására – jegyezte meg.     Az őshonos lófajták védelme, génmegőrzésének és korszerűsítésének elősegítése egyaránt kiemelkedik a Nemzeti Lovas Programban megfogalmazott – lótenyésztéssel kapcsolatos – fő célkitűzések közül – tájékoztatott az államtitkár.     Farkas Sándor azt mondta, hogy a hidegvérű lovak mindig jelen voltak és meghatározó szerepet töltöttek be a magyar nép életében. Nagy arányuk az ország lóállományában azt bizonyítja, hogy képesek alkalmazkodni a folyamatosan változó használati igényekhez.     Dallos Gyula, az Agrárminisztérium miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a kormány az Agrárminisztérium által a vidékkel szimbiózisban él, stratégiailag fontos a vidék, az agrárium tevékenysége.     Példaértékűnek nevezte, hogy Nagy Ferenc, a Homokréti Ménes tulajdonosa tizenöt év alatt egy “lepusztult tsz-majorból” európai szintű hidegvérű tenyésztelepet hozott létre és üzemeltet.     A hidegvérű lónak a huszonegyedik században is van jelene és lesz jövője – hangsúlyozta.     Baranyai Sándor, a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület társadalmi elnöke elmondta: a magyar hidegvérű lovak tenyésztőinek köszönhető, hogy ez a fajta meg tudott maradni és képes volt fejlődni. Ennek az állománynak nincs állami ménese, a tenyésztők lelkesedéséből tartják fenn a nagyon kevésnek számító, mindössze nyolc ménvonalat – közölte.     Az eseményen Farkas Sándor átadta a Nagy István agrárminiszter által első alkalommal odaítélt “Kiváló ménes” kitüntető címet Nagy Ferencnek, a Homokréti Ménes tulajdonosának.     A keddi magyar hidegvérű ménvizsgán tizenkilenc tulajdonos ugyanennyi ménjelöltje indult.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Európai Uniós Ügyek Minisztériuma: családonként 1,3 millió forint lenne az ukrán pénzügyi igények teljesítése

cs3-szerkeszto

Március 21-én rendezik az idei CPAC Hungary konferenciát

cs3-szerkeszto

BREAKING: Sulyok Tamás bejelentette, hogy mikor lesz az országgyűlési választás

cs3-szerkeszto

Leállt a kégiközlekedés: nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Két út áll előttünk. Az egyik a magyar út, a béke útja. A másik Brüsszelé, a háborúé! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor a menthetetlenül Brüsszel-párti ellenzékről: Politikai abszurd, amit a Tisza Párt művel

cs3-szerkeszto

Szemben az árral – amit az ADHD-s gyerekek szüleinek ritkán mondanak el

cs3-szerkeszto

Egy erős hajrával még a DK és a Kétfarkú Kutya Párt is bejuthat a parlamentbe

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük amit vállalunk, és amit vállalunk, azt meg is tesszük

cs3-szerkeszto