Belföld

Az ősz kezdetére 10 fokkal hűl a levegő

Fall concept - beautiful woman drinking coffee in autumn park under fall foliage

A meteorológiai ősz kezdetére mintegy 10 fokkal hűl a levegő, helyenként jelentős csapadékkal érkezik a hidegfront. A hétvégén viszont néhol ismét lehetnek 30 Celsius-fok közeli maximumok – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

    Hétfőre még néhány keleti megyére a hőség miatt adtak ki figyelmeztetést. Ugyanakkor zivatarveszély és a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt is több megyére adtak ki első- és másodfokú figyelmeztetéseket.
    Azt írták: hétfőn, a nyár utolsó napján kezdetben változóan felhős lesz az ég, majd a délelőtti órákban nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a keleti vidékeken lehet a legtöbb napsütés. Délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, estig a Dunántúlon – annak is főként a déli részein – kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A középső országrészben záporok, zivatarok is kialakulhatnak a nap második részében, a Tiszántúlon a legkisebb a csapadék esélye. Emellett időnként megerősödik a szél, Sopron térségében és zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A leghidegebb órákban 16-22 fok lehet. Napközben a Dunántúlon 22-26, míg keletebbre 27-31 fokig melegszik a levegő.
    Kedden, az ősz első napján borult lesz az ég, sokfelé várható eső, zápor, főleg keleten zivatar. Este inkább északon, északkeleten valószínű még csapadék. Helyenként erős lehet a szél is. A minimumhőmérséklet 14-20, a maximumhőmérséklet 17-26 fok között alakul.
    Szerdán északon lehet helyenként záporeső, időnként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 8-15, a legmagasabb hőmérséklet 19-25 fok között valószínű.
    Csütörtökön legalább pár óra napsütés mindenütt valószínű, de helyenként előfordulhat záporeső. A leghidegebb órákban 8-16 fok lesz. Napközben 21-26 fokig melegszik a levegő.
    Pénteken sok napsütés várható, de helyenként záporeső is előfordulhat. A minimumhőmérséklet 7-15, a maximumhőmérséklet 22-27 fok között valószínű.
    Szombaton nem várható csapadék. A leghidegebb órákban 8-17 fok lesz. Napközben 23-28 fokig melegszik a levegő.
    Vasárnap sok lesz napsütés, de néhol zápor, zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-17, a legmagasabb hőmérséklet 24-29 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Agrárminisztérium: folytatódik az öntözésfejlesztés támogatása

Szabó Viktor

Nagy Márton: fenntartható a magyar gazdaság 4 százalék körüli növekedése

Szabó Viktor

Makó fejlődik: Orbán Viktor adta át a termálfürdő új szárnyát

Szabó Viktor

A DK árnyékminiszterelnöke ellen tett büntető feljelentést Pölöskei Gáborné

Szabó Viktor

Életre kelnek a húsvéti hagyományok Ópusztaszeren

Szabó Viktor

Varga Mihály: a magyar gazdaság jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet

Szabó Viktor

Orbán Viktor: a magyar szabadság őrtüzeinek fénye ma is messzire látszik

Szabó Viktor

A köztársasági elnök kiírta a választások időpontját

Szabó Viktor

Németh Szilárd: februárban is a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és a földgázt Európában

Szabó Viktor