Kistelek

Kisteleken is megszentelték az új kenyeret

Ünnepi szentmisét és templombúcsút tartottak 2020. augusztus 20-án Kisteleken. Habár a járványügyi helyzetre való tekintettel a városi programsorozatra nem került sor, de a hosszú évek óta hagyományos szentmise idén sem maradhatott el.

A misét Dr. Serfőző Levente püspöki helynök celebrálta, aki nem csak megemlékezett államalapító Szent István királyról, hanem arra is kitért, hogy 1938-ban a Szent Jobbot szállító aranyvonat Kisteleken is járt. Pálmonostorától egymástól hallótávolságra álló gyerekek adták hírül egészen Szegedig, hogy érkezik Szent István király – elevenítette fel a több mint 80 esztendős történetet az általános helynök.

A mise keretein belül megszentelték az új kenyeret, és azokat a kenyereket is, melyeket a hívek hoztak el otthonukból áldásra.

A szentmisén a kisteleki Glória Gyermekkórus és a Harmónia Egyesület működött közre.

kistelekjaras.hu

– Hirdetés –

Hasonló bejegyzések

Az akadályhajtással zárult a kisteleki lovas szakmai napok programja

cs3_admin

Kisteleken is kimutatták a koronavírus fertőzést

cs3_admin

Ötvenen Kistelekről

cs3_admin

Kitüntetést kapott a kisteleki járás főállatorvosa

cs3_admin

Hollywoodi lovas kaszkadőr és világbajnok hajtók a kisteleki vásártéren

cs3_admin

Idén is megszentelték a kenyeret a kisteleki Tündérkertben

cs3_admin

Szolgálnak-Védenek!

tk_arpad

Véget ért a Térzene Program Kisteleken

tk_arpad

Ingyenes lomtalanítás és elektronikai hulladékgyűjtés lesz Kisteleken

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább