Vélemény

Kovács András: Ismét a Fidesz, és a jobboldal szavazóit gyalázta a baloldal!

„A választók társadalmi háttere jól felismerhető: idősebb, iskolázatlanabb vidéki és/vagy rozsdaövezeti szavazók, akik ellenségei a globalizációnak és a migrációnak” – így foglalta össze a Fidesz szavazóinak jellemzőit Lengyel László baloldali megmondóember. Egyrészt nem újdonság, hogy a baloldal ismételten a kormánypárti szavazókat gyalázza. Úgy tűnik, ez lett az idei nyár slágere, amit Lengyelnek is el kellett énekelnie. Valószínűleg ezt a gyalázkodást a Gyurcsány-pártközpontban találták ki, és mivel Lengyel is onnan kapja a fizetését, így nem maradt más hátra neki, hogy beálljon a kórusba.

Mindezeken felül, ami nagyon érdekes Lengyel okfejtésében, hogy azért támadja a jobboldali szavazókat, mert ellenzik a korlátlan globalizációt és a migrációt. Ezzel azonban önmagát leplezi le a baloldal, mivel Lengyel számára az lenne az üdvözítő politika, ha Magyarország nyakló nélkül engedné be a migránsokat, és bontana le minden nemzeti tulajdont védő politikát. A baloldal tehát, amint lehetősége lenne azonnal lebontaná a határvédő kerítést, privatizálná a magyar tulajdonú cégeket és bankokat. Pontosan azt tenné a baloldal, amiről a kormánypárt már hosszú évek óta beszél. Lengyel tehát saját magát és a mögötte álló köröket leplezte le “nagyszerű okfejtésével”.

Ami pedig a végleges elmebajt jelzi Lengyelnél, hogy azt írja: az autokratikus vezetők szavazói (így az általa autokratikusnak tartott Orbán szavazói is) nőellenesek, homofóbok, rasszisták és antiszemiták, akik „félik és gyűlölik a nagyvárosi életformát”. Sajnos azt Lengyel elfelejtette kifejteni, hogyan lehetnek nőellenesek a Fidesz-szavazói, ha a többségük egyébként is nő. Az elmúlt évtizedek országgyűlési választásain több kutatás is világosan bemutatta, hogy a nők többségben voltak, és vannak a Fidesz-táborában. Az pedig, hogy ki az antiszemita, azügyben jobb lenne, ha Lengyel a saját háza portáján söprögetne, mivel pont a mögötte álló erők bútoroztak össze címzetes antiszemitákkal.

Lengyel már harminc évvel ezelőtt is csak egy baloldali propagandista volt, de a helyzet mostanra még rosszabb lett.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Sreit: az idegenek ott tanyáznak a téren és mindenkit zaklatnak

cs3_szerk2

Moderari: Tudománytalan fantasztikum

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: Gyanús szórólapok a szentesi polgármester-választás idején

cs3_szerk2

Németh Balázs: Magyar Péternek egyre nagyobbakat kell hazudnia, hogy bekerüljön a hírekbe

cs3_szerk2

Moderari: Bezzeg Romániában!

cs3_szerk2

Gulyás Virág: van egy ordító, hangos kisebbség, amely mindig is uralta az online platformokat

cs3_szerk2

Olvasónk, Eszter: “Skacok kontra ERKÖLCS és JÓÍZLÉS”

kissferenc

Moderari: Nyugodj bele…

cs3_szerk2

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2