Ópusztaszer Térség

Dr. Becsey Zsolt lett megyénk új díszpolgára

A mai napon tartotta a Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat a Szent István napi ünnepi megemlékezését és díjátadó ünnepségét, mely az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az Árpád-emlékműnél került megrendezésre.

Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke köszöntő beszédében elmondta, hogy „Egy évezred távlatából szentéletű első királyunk, István életműve még mindig iránymutató, kapaszkodó, múlt, de egyben jövő is.”

A rendezvényen ünnepi beszédet mondott Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes úr.

Az ünnepi megemlékezés után átadásra kerültek az idei esztendő megyei kitüntetései, melyekről még a megyenév változás előtt született döntés, ezért a nevükben Csongrád Megye kitüntető elismeréseiként szerepelnek.

Dr. Becsey ZsoltCsongrád Megye Díszpolgára
  
Dr. Csatári Bálint posztumuszCsongrád Megyéért Díj
Kispéter Géza
Dr. Kovács Judit
  
Kerekes PálAz év vállalkozója Csongrád megyében
  
Antal AndorCsongrád Megye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
HIKO Honkyokushin Alapítvány
Szentesi Vizilabda Klub
  
Magyar Rádió Kossuth Csatornaigazgatóság Alkotói Közössége – Az országjáró szombat délelőtt és délután c. műsoraiCsongrád Megye Sajtódíja
  
Barta András                                               Csongrád Megye Alkotói Díj
Dobák Lászlóné
Király Levente
    
  
Dr. Rádi NorbertCsongrád Megye Közrendjéért és Közbiztonságáért Díj
  
Dancsi GyörgynéCsongrád Megye Kultúrájáért és Közneveléséért Díj
Kóczán Katalin
Mihály Jánosné  
  
Battancs ErikaCsongrád Megye Közigazgatásáért Díj
Dr. Kapás Anita                     
Kovács Virág
  
Fábri-Ivánovics TündeCsongrád Megye Elnöki Kitüntető Díj
  
2019-es év díjazottja
Palánkai TiborCsongrád Megye Kultúrájáért és közneveléséért díj
  
  

A kitüntető elismeréseket Gémes László a Megyei Közgyűlés elnöke adta át.

Az új kenyeret Gémes László elnök és Makra József Ópusztaszer Polgármestere szegte meg.

A rendezvényen a szegvári Dobbantó Néptáncegyüttes és Szabó Maja, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola diákja közreműködött.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Még csak tavasz van, de itt az első tűzgyújtási tilalom Szentes és Csongrád térségében!

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Megnyitja kapuit az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Szabó Viktor

Óvatosan a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki utakon (is)!

Szabó Viktor

Jó hír a szentesi és csongrádi autósoknak is! Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben!

Szabó Viktor

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak figyelem! Életbe lépett a „vörös kód”!

Szabó Viktor

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

Szabó Viktor