Térség

Rendhagyó kenyérünnep térségünkben

Rendhagyóan ünneplik az egyes települések térségünkben augusztus 20-át. A veszély helyzetnek megfelelően viszonylag szerényebb rendezvényekkel várják a lakosokat, de egyes helyeken a tűzijáték nem maradhat el.

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. Az idei évben rendhagyó módon ünnepel az ország és térségünk is. Ennek ellenére egy-egy településen a koronavírus okozta veszélyhelyzet előírásainak megfelelően tartanak megemlékezést vagy valamilyen rendezvényt, illetve összejövetelt, ahol kellően megemlékezhetnek erről az állami ünnepről. Vannak települések, akik zenés mulatságot rendeznek és a szórakoztatás kap nagyobb hangsúlyt, míg mások a hagyományoknak megfelelően emlékeznek erről a jeles napról.

Csanyteleken: Augusztus 20-án 18 órától szalonnasütéssel egybekötött hangulatos estére várják az érdeklődőket, ahol a késő esti órákban disco-val zárják az estét.

Pusztaszeren: viszont már augusztus 15-én nagyszabású rendezvénysorozattal ünnepeltek, ahol többek között Varga Miklós is fellépett, ezt megelőzően főzőversenyt is rendeztek, az estét pedig tűzijátékkal zárták.

Felgyőn: augusztus 22-én egész napos programra várják a térségben lakókat, többek között palacsintasütésre, kutyás bemutatóra, és a gyerekek nagy örömére, egy léggömb hajtogató művész is érkezik, aki bármit meghajtogat. Az esti program itt is, nagyszabású retro disco-val zárul.

Ópusztaszeren: augusztus 20-án A hosszú hétvége egyik különlegessége, hogy veteránjármű ritkaságok is láthatóak lesznek a skanzenben. A veteránjármű kiállításon többek között Ford T-modellek és A-modellek, valamint a magyar motorkerékpár gyártás szakaszai is bemutatásra kerülnek járműveken keresztül, a Csepeltől a Pannóniáig. Emellett kirakodóvásár és kulturális programelemek is színesítik a hangulatot.

Csongrádon: augusztus 20-án 10 órakor kezdik a városi ünnepséget Bedő Tamás polgármester nyitóbeszédével, majd az új kenyér megszentelését követően az Alföld Néptánc együttes műsorát tekinthetik meg.

Szentesen: szintén augusztus 20-án változatos késő délutáni és esti programmal várják a közönséget, és a tűzijáték sem marad el Szentesen.

Kisteleken: augusztus 20-án 9.30-tól ünnepi szentmisét és kenyérszentelést tartanak a kisteleki Szent István Király Templomban.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Még csak tavasz van, de itt az első tűzgyújtási tilalom Szentes és Csongrád térségében!

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak vigyázzatok! Idén a szokásosnál is korábban jöhetnek a kullancsok!

Szabó Viktor

Óvatosan a Szentes, Csongrád és Kistelek környéki utakon (is)!

Szabó Viktor

Jó hír a szentesi és csongrádi autósoknak is! Könnyebbség jön a gépjárműadó fizetésben!

Szabó Viktor

Munkácsy, a festőfejedelem musicalt mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Farkas Sándorral is tárgyalt Navracsics Tibor Szegeden

Szabó Viktor

Szentesiek, csongrádiak figyelem! Életbe lépett a „vörös kód”!

Szabó Viktor

A Szentest és Csongrádot útba ejtő Volánbuszokat is élőben követheti a telefonján

Szabó Viktor

Szentesre és Csongrádra is markáns lehűlés érkezik

Szabó Viktor