Külföld

Magyar szószra kereszteli át a Knorr a cigánymártást

Zigeunersauce, azaz cigánymártás helyett a jövőben magyar paprikás szósz néven kerül a polcokra a Knorr egyik népszerű terméke – adta hírül a német média. A Bild am Sonntag érdeklődésére a német élelmiszergyártó tulajdonosa, az Unilever a változtatást azzal magyarázta, hogy a név negatív értelmezésekre adott lehetőséget.

A cikk szerint a döntést üdvözölte a német romák és szintók központi tanácsa is, emlékeztetve rá, hogy a cég ezzel régi panaszoknak engedett. Különféle kisebbségi szervezetek ugyanis már többször kérték a névcserét, emlékeztetve rá, hogy a szósz receptje egyébként sem annyira cigány, mint inkább a magyar konyhához kötődik. A Deutsche Welle német közszolgálati csatorna felidézi, hogy az „á la zingara” a francia konyhában már a XIX. század óta létezik, a főként Németországban és Ausztriában népszerű, leggyakrabban húsok mellé tálalt szósz paradicsompürével, magyar paprikával, kaliforniai paprikával és hagymával készül.

A kisebbségi szervezet elnöke ugyanakkor arra is rámutatott, hogy sokkal jobban aggódnak a növekvő rasszizmus, mint a cigánymártás vagy éppen a cigánypecsenye neve miatt. Példaként említette, hogy a labdarúgó mérkőzéseken máig visszatérő rigmus a cigányozás. Németországban egyébként nem él jelentő számú cigány kisebbség, különböző becslések 70 és 300 ezer közé teszik számukat.

Az Egyesült Államokból induló Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) mozgalom nyomán Európában is számos kampány indult, hogy lecseréljék a rasszizmust vagy a gyarmati múltat idéző neveket. Ennek keretében a berlini Mohrenstraße, azaz Mór utca metróállomást is átkeresztelték, Augsburgban pedig a Drei Mohren, a Három Mór hotel kapott új nevet. A Die Welt országos német napilap által idézett közvélemény-kutatások szerint azonban az eljárást valójában a megkérdezettek kétharmada elutasítja, és csak 15 százaléka helyesli.

Magyar Nemzet



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Ömlik a német adófizetők pénze a bevándorlók segélyezésére

cs3-szerkeszto

Donald Trump: Orbán Viktor kiváló és erős vezető

cs3-szerkeszto

Itt a történelmi nap: ma találkozik Orbán Viktor és Donald Trump a Fehér Házban

cs3-szerkeszto

Durva járvány terjed Magyarország szomszédságában – mutatjuk a tüneteket!

cs3-szerkeszto

Brutális késelés történt egy angliai vonaton, kilencen életveszélyes állapotban vannak

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: arra kértem a Szentatyát, hogy támogassa Magyarország háborúellenes erőfeszítéseit

cs3-szerkeszto

Kezdhetnek aggódni Brüsszelben: Fico Orbán Viktorral tárgyalt a Patriótákhoz való csatlakozásról

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor a pápával találkozik

cs3-szerkeszto

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyinnal tervezett találkozót illetően

cs3-szerkeszto