Vélemény

Kovács András: Miért gyűlöli a baloldali ellenzék a vidéki embereket?

Hetek óta tűnődöm azon, hogy a baloldali ellenzéki pártok prominensei, vagy éppen háttérben lévő emberei, miért tesznek dehonesztáló megjegyzéseket a vidéki emberekre, és vajon ebből milyen politikai hasznot remélnek. Nem egyszerű erre a kérdésre válaszolni, de a baloldal vidékellenes kijelentései mögött valós ideológia húzódik, még akkor is, ha ezt nehéz is felfedni.

Az egyik legfőbb ok, hogy mára mind a világban, mind Magyarországon a baloldal nagyrészt visszaszorult a nagyvárosok világába, és mindez olyan hatást gyakorol ezen pártokra, hogy elég ha az ott lévő szavazók kívánalmainak megfelelnek. Ezek a nagyvárosi rétegek sok esetben magukhoz asszimilálták ezeket a pártokat. A nagyvárosokban élők azonban sok esetben teljesen más problémákkal találkoznak mint a vidéken élő, sokan szinte egy teljesen más világban is élnek. Ráadásul Nyugat-Európában és Észak-Amerikában a bevándorlók is a nagyvárosokban tömörülnek. Mindennek a hatása meglátszik a baloldali pártokon is. Ezen politikai erők számára mindennél fontosabb annak képviselete, hogy a nagyvárosi ember jól éljen, és ráadásul úgy éljen jól, hogy ebbe beleférjenek azok a tanulatlan tömegek is, akik sok esetben bevándorlóként érkeztek az adott országba. Pontosan ez a társadalmi helyzet, és ebből származó politikai lépések tolták el a baloldali erőket abba az irányba, hogy a vidékiek érdekét nem érdemes képviselni.

Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a vidéken és kisvárosokban élők jóval kevésbé vevők a különféle baloldali utópikus ideológiákra. Nem hisznek abban, hogy munka nélkül lehet komoly eredményt elérni, nem hiszik el, hogy az illegális bevándorlók tömegei pár év alatt integrálhatóak egy teljesen más társadalomba, valamint abban sem hisznek, hogy multikulturális társadalom sikeresebb lehet, mint egy nem multikulturális társadalom. Pontosan ezek azok a törésvonalak, amik szép lassan Magyarországot is keresztül fogják metszeni, sőt lehet már most is ezek a legmeghatározóbb kérdések hasonlóan sok nyugati országhoz.

A magyar baloldal egyelőre azt a stratégiát választotta, hogy mélyen lenézi, és egyben alaposan megcímkézi azokat a választókat, akik nem hisznek a multikulturális társadalom sikerében. Ez a stratégia azonban nagyon könnyen visszaüthet a 2022-es országgyűlési választáson, mert azzal biztosan nem lehet szavazatokat szerezni, ha valaki a meghódítandó célcsoportot folyamatosan gyalázza és sértegeti. Jól látszik, hogy a hazai baloldali ellenzéknek arra van esélye, hogy az általa vallott bevándorláspárti és utópikus nézetek mentén Budapesten és néhány nagyvárosban nyerjen, de ez kevés a parlamenti többség megszerzéséhez. A következő évek nagy kérdése, hogy lesz-e a hazai baloldali ellenzékben képesség arra, hogy ne a nyugat-európai nézetek importálja Magyarországra, hanem mindezeken túllépve megpróbálja képviselni azokat a szavazókat, akiket most mélységesen lenéz.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto

Latorcai Csaba: a kampányígéretek után jönnek a megszorítások

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Újra szabad a garázdálkodása a bankoknak és multiknak

cs3-szerkeszto

Májer Sándor: a falugyűlésein sem ezt ígérte, hanem egy tisztességes politizálást

cs3-szerkeszto

Hoppál Hunor: Zajlanak a mézeshetek, méltánytalan és bosszúvezérelt a győztes

cs3-szerkeszto

Moderari: A választások után egyetlen dolog tud megváltozni: az a képesség, hogy Magyarország hogyan lesz képes ebben a veszélyes világban megvédeni a saját és állampolgárai érdekeit

cs3-szerkeszto