Sport Szentes

Sztanó Gyuri megcsinálta: újabb országos csúcsokat döntött Lengyelországban

Tegnap új országos csúcsokkal és két ezüstéremmel zárta a 2025-ös versenyszezont a szentesi fekvenyomó, Sztanó György, aki a 45. Silver Bar Parafekvenyomó Regionális Európa Kupán, Lengyelországban írt történelmet.

A versenyző 59,2 kilogrammos mérlegeléssel feküdt a súlyok alá, és már az első kísérlete is hatalmas eredményt hozott: 150 kilogrammot teljesített hibátlanul, amivel megdöntötte az eddigi országos rekordot. A második fogásnál tovább emelt a téten, és 156 kilogrammot is sikerrel nyomott ki, ezzel újabb magyar csúcsot állítva fel.

„150 kg (új országos csúcs), 156 kg (új országos csúcs), 160 kg – itt már éreztem, hogy fáradok… de nem bánkódom”

– számolt be a sportoló, aki a negyedik próbálkozáson elbukta ugyan a 160 kilogrammot, mégis történelmi eredményt ért el.

A 65 kilogrammos súlycsoport 8 fős mezőnyében Sztanó György ezüstérmet szerzett, ahogy az Abszolút Felnőtt kategóriában is, ahol 48 versenyző közül lett második. A mostani teljesítményével egy 14 éve fennálló, 136 kilogrammos országos rekordot adott át a múltnak.

“Megyünk az úton tovább! Ezzel a versennyel lezárom a 2025-ös versenyszezont. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!”

– fogalmazott Gyuri.

A szentesi sportoló példamutató kitartással és elszántsággal zárta az évet, eredménye pedig újabb fontos mérföldkő a magyar parafekvenyomás történetében.

Gratulálunk!

.

Fotók: Sztanó György Facebook-oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bicikliről lopta el a pénztárcát Szentesen, a rendőrök gyorsan a nyomára bukkantak

cs3-szerkeszto

Bűnügyi felügyeletből szökött nő ellen emelt vádat a Szentesi Járási Ügyészség 

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Ismét megrendezik a Vidéki Független Színházi Fesztivált

cs3-szerkeszto

Kozmix robbantja fel az éjszakát Szentesen: nagykoncerttel érkezik a Krimóba a legendás duó

cs3-szerkeszto

Szegvári futballcsoda: bajnoki cím és irány a magasabb osztály!

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Nyári „ajándék” a szentesieknek: újabb helyen kell fizetni a parkolásért

cs3-szerkeszto