Belföld

Több ezer vállalkozás részesülhet fejlesztési forrásban

Factory workers and production process

Eddig országos szinten 5400 kérelem érkezett a vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázatra – jelentette ki Varga Mihály a nyíregyházi Industrial Electric Bau Kft. kapacitásbővítését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy pályázat keretében 3 milliárd forintnyi támogatásról született már döntés, amelyből közel 200 cég fejlesztése valósul meg.

A tárcavezető emlékeztetett: a kormány célja továbbra is az, hogy a beruházások támogatása és a munkahelyek megvédése révén minél nagyobb mértékben csökkentse a magyar gazdaságban a járvány okozta visszaesést. Az erre a célra kidolgozott Gazdaságvédelmi Akcióterv pénzügyi keretében szerepelnek azok az uniós fejlesztési források is, amelyekre két operatív program, a VEKOP és GINOP keretében pályázhatnak a vállalkozások. A felhívás új típusú, feltételesen visszatérítendő támogatást alkalmaz, a pályázatokról gyorsított, egyszerűsített elbírálással születtek meg a döntések.

A miniszter felhívta a figyelmet, hogy a járvány gazdasági hatásainak leküzdéséhez szükség van az adminisztratív szabályok felszámolására, amelyek akadályozzák a vállalkozások tevékenységét és megnehezítik a hétköznapi ügymenetet. Ennek szolgálatára jött létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, amelynek elsődleges célja a magyar gazdaság növekedési pályára állítása. A törzs az eddigi munka során tárgyalt az adóbürokrácia csökkentéséről, a hazai turizmus újraindulását szolgáló lépésekről, a magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari termelés támogatásáról, valamint a közbeszerzési eljárások egyszerűsítéséről – tájékoztatott a tárcavezető.

Varga Mihály az Industrial Electric Bau Kft. 42 millió forintos beruházásról szólva elmondta, hogy a cég technológiai-fejlesztésének köszönhetően tovább bővítheti piaci szerepét és a cég szakember gárdáját, amelyhez a kormány 30 millió forinttal járul hozzá.

(Pénzügyminisztérium)

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Egy este, két generáció: az Ős-P.Box és a Santa Muerte érkezik Szegedre

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Minden nemzeti érzelmű emberre szükség van, mert “a hazánk szellemi megszállás alatt áll”

cs3-szerkeszto

Visszajönnek a régi idők, a magyar cégek helyett a külföldi multik kerülhetnek előnybe

cs3-szerkeszto

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto