Belföld

Hat új pályázati kiírást tett közzé a kormány a Magyar falu programban

Budapest, 2020. július 21., kedd (MTI) – Összesen 22 milliárd forint értékben hat új pályázati kiírást tett közzé kedden a kormány a Magyar falu programban – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Gyopáros Alpár elmondta: a 2020-ban már második körben kiírt pályázatokkal együtt idén eddig 17 pályázattal segítik a kistelepüléseket. Tavaly egész évben 16 felhívást hirdettek, idén pedig még további pályázatokat is közzé fognak tenni.
    A most megjelent pályázatok infrastruktúrafejlesztést, illetve szolgáltatásfejlesztést céloznak annak érdekében, hogy falvakon élők életminősége jelentősen javulni tudjon – közölte a kormánybiztos.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Napi abszurd: Magyar Péter a Női Sikernapon lép fel, mint támogató családapa

cs3_szerk2

Ma helyezik végső nyugalomra a katolikus egyházfőt

cs3_szerk2

A Vatikánban kimondták, Erdő Pétert választanák a következő pápának

cs3_szerk2

Orbán Viktor: ha lesz uniós tagsága Ukrajnának, akkor nem lesz pénz, amit haza lehetne hozni

cs3_szerk2

Újabb szarvasmarhatelepen igazolták a ragadós száj- és körömfájás vírusát

cs3_szerk2

Amerikai külügyminisztérium: az Egyesült Államok külpolitikai érdekeivel ellentétes volt a Rogán Antal elleni korábbi szankciós intézkedés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza Párt azon dolgoznak együttes erővel, hogy Magyarország sikertelen ország legyen

cs3_szerk2

Kocsis Máté: petíció indul, hogy “az árulók tűnjenek el a közéletből!”

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a Tisza párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen

cs3_szerk2