Kistelek

Szélpál Norbert Kistelekre látogatott

Kisteleken vendégeskedett a KITE focitáborában a Paksi FC-hez fél éve eligazolt hátvéd.

A Cs3.hu megkeresésére, a mára már közismert sportoló elmondta, nagyon szívesen jön Kistelekre. Bár a pályafutása Szegeden kezdődött, de több alkalommal is meghívta a kisteleki Czeigersmidt Roland a KITE egyik jelenlegi edzője, az általuk szervezett tornákra, amelyek időnként több napig is eltartottak.

Először csak pár alkalommal, aztán rendszeresen, míg végül az egész csapatot megismerte. A barátság és a kapcsolat, azóta megmaradt és csak erősödött, illetve Zsótér Donáttal is sokat játszott együtt, de gyerekkori barátja, Lévai Norbi is kisteleki, akivel azóta is tartják a kapcsolatot. A 24 éves labdarúgó, régi álma volt, hogy első osztályú csapatban játszhasson. A Békéscsabán eltöltött évek meghatározóak voltak számára, hiszen a foci berkeiben az NBII legjobb védőjének titulálták. Fiatal kora ellenére, nagy alázattal és tisztelettel beszélt volt klubjairól, és hálás, hogy jelenlegi csapatában, az elmúlt rövid időszakban is, rengeteg lehetőséget kapott a bizonyításra. Viszonylag hosszú szerződése van még a Pakssal (3 év), amelyet szeretne azzal eltölteni, hogy minden idejét a sportkarrierjének áldozza, és meghatározó játékosa lehet jelenlegi klubjának. A látogatása alkalmával, a sok kisgyereket látva, azért eszébe jutottak a gyermekkori évek, és az álmok, amelyek mára, valóra váltak. Természetesen Szélpál Norbi előtt is hosszú még az út, nem kizárt, hogy egyszer valamelyik külföldi csapatnál is hallhatjuk a nevét, de egyelőre, a fociért rajongó hazai társadalom, azzal is elégedett, hogy ilyen kiváló labdarúgókat itthoni csapatoknál tudhatunk.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

cs3-szerkeszto

Rendkívüli intézkedéseket vezetnek be Kisteleken az energiaválság miatt

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Kistelek 250: gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket az idei búcsú- és aratóünnep

cs3-szerkeszto

Elkezdődött a kisteleki pumpapálya kivitelezése

cs3-szerkeszto

Új csoportszobával bővül a kisteleki Szivárvány Óvoda

cs3-szerkeszto

Kistelek keresi a térség legjobb énekeseit – indul a „Te vagy a HANG!” verseny

cs3-szerkeszto

Hamarosan elkészül Kistelek új pumpapályája

cs3-szerkeszto