Koronavírus

4 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és 3 beteg hunyt el

Mindössze 4 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4142 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Három beteg hunyt el, ezzel 581 főre emelkedett az elhunytak száma, 2685-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 876 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti.  172 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen. 

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életben van a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.

A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.

A parlament pénteken dönt a jövő évi költségvetésről, amely biztosítja a járvány elleni további egészségügyi és gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges pénzügyi alapokat.

koronavirus.gov.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Koronavírus – 6,422 millió a beoltottak, 878 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 11 beteg

tk_arpad

6,422 millió a beoltottak, 867 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 7 beteg

tk_arpad

Koronavírus – 6,422 millió a beoltottak, 830 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 31 beteg

tk_arpad

6,421 millió a beoltottak, 1597 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 32 beteg

tk_arpad

6,418 millió a beoltottak, 11 392 az új fertőzöttek száma, a múlt héten elhunyt 46 beteg

tk_arpad

Megérkezett Magyarországra az első szállítmány az új koronavírus elleni vakcinából

tk_arpad

6,4 millió a beoltottak, 2063 az új fertőzött száma, a múlt héten elhunyt 40 beteg

cs3_admin

6,408 millió a beoltottak, 6748 az új fertőzöttek száma Magyarországon, az elmúlt héten elhunyt 77 beteg

cs3_admin

Először jelentettek halálozásokat Sanghajból a város lezárása óta

cs3_admin