Koronavírus

4 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős, krónikus beteg

Mindössze 4 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4127 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, ezzel 578 főre emelkedett az elhunytak száma, 2663-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 886 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48 %-a budapesti. 179 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

Megszűnt a veszélyhelyzet, de életbe lépett a járványügyi készültség. A veszélyhelyzet megszüntetését az tette lehetővé, hogy sikeres volt a járvány elleni védekezés első szakasza. Más országokkal ellentétben el tudtuk kerülni a tömeges megbetegedéseket és a több ezres haláleseteket. Ugyanakkor a járványveszély nem szűnt meg, így a járványügyi készültség fenntartására és néhány alapvető védelmi intézkedésre továbbra is szükség van.

A maszk viselése továbbra is kötelező az üzletekben, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A maszkot helyettesítheti a szájat és az orrot eltakaró sál, vagy kendő is. A 65 év felettiek külön délelőtti vásárlási sávja megszűnt.

enerzol300

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

3286 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 65 krónikus beteg

cs3_admin

2194 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 56 krónikus beteg

cs3_admin

2291 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 43 krónikus beteg

cs3_admin

2079 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 63 krónikus beteg

cs3_admin

Szigorították a hatósági házi karantén megsértésének bírságolását

cs3_admin

2316 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 47 krónikus beteg

cs3_admin

3149 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 35 krónikus beteg

cs3_admin

1820 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 38 krónikus beteg

cs3_admin

Tisztifőorvos: a második hullám meredeken emelkedő szakasza figyelhető meg

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább