Szentes

Justin Viktória hazatérve túl van a honosításon

Farkas Sándor miniszterhelyettes kedden régi-új ismerősként köszöntötte Szentes és Csongrád egyik ismert sportolóját, Justin Viktóriát. Ahogyan az országgyűlési képviselő közösségi médiaoldalán hírül adta: 30 év után Németországból hazaköltözött az egykori vízilabda játékos Magyarországra. Mint írt: Magyarsága, hite és szeretete töretlen volt egész életében, mint mondja. Amikor rajta kívül álló körülmények miatt “szüneteltetnie” kellett állampolgárságát – ő így nevezte, akkor identitása napról napra erősítette őt gyökerei mélyítésében.
Közel 40 éve alapították Szentes női vízilabdacsapatát, amely 27 éve nyerte meg a legrangosabb európai kupasorozatot, melynek Justin Viktória is elismert tagja volt. Élsportolóként büszkeség, lokálpatriotizmus, elhivatottság és a győzelem hajtotta. – Ma jogos jogcímének visszaszerzése, a honosítás után mellettem állva ismét győzött, de nem csak Viki nyert, hanem mi Szentesiek is. Isten hozott itthon Viki! – tette hozzá a miniszterhelyettes.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Zavartalan a betegellátás a mobil CT-vel a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Szentesi siker a fogyasztóvédelem napján: elismerték a Zsoldos diákjait és oktatóját

cs3-szerkeszto

Ingyen sörrel érkezik Szentesre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Hiánypótló Busza

cs3-szerkeszto

Torday Henrietta: Magyarország a magyaroké! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kossuth-díjat vett át a szentesi születésű Gáspár Tibor

cs3-szerkeszto

Tehetség, szorgalom, közösség – átadták a Boros- és Dobó-díjakat Szentesen

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerést kapott a Szentesi Koszta József Általános Iskola pedagógusa

cs3-szerkeszto

Kommunális adó Szentesen: 70 év felett mentesség jár, mégis több nyugdíjas kapott csekket

cs3-szerkeszto

Elhunyt Hegedűs János, a Szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola egykori tanára

cs3-szerkeszto