Vélemény

Vályi-Nagy István: a lakosság szerepe döntő lesz a második hullám megelőzésében

A lakosságnak döntő szerepe lesz a koronavírus-járvány második hullámának megelőzésében Magyarországon – mondta Vályi-Nagy István, a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

    A főigazgató hangsúlyozta: a világban számos jele van annak, hogy a járvány második hulláma “talán nem lesz elkerülhető”, ezért nagyon fontos, hogy a lakosság továbbra is védekezzen, és az emberek tartsanak egymástól távolságot.
    Vályi-Nagy István szólt arról, hogy Magyarország eddig nagyon jól kezelte a járványt. Ehhez pedig az kellett, hogy a kormány és a közegészségügy jól mérte fel, hogyan fog alakulni a járvány.
    A főigazgató ismertette: eddig 15 súlyos koronavírusos beteg kapott vérplazma-terápiát, valamennyien olyanok, akiknek “valószínűsíthetően vagy bizonyíthatóan” a vérében is jelen volt a vírus, tehát úgynevezett “keringő vírusfertőzésük” volt.
    Elmondta: nagyon jó tapasztalataik vannak, 13 ember meggyógyult és már el is hagyhatta a kórházat. Egy nagyon idős beteg ugyan szintén elhagyhatta a kórházat, de később alapbetegségeinek szövődményeibe belehalt, és egy másik súlyos beteget is elveszítettek.
    Hozzátette: a kezelés egyelőre kísérleti fázisban van, és Magyarországon csak súlyos betegeknél alkalmazzák a terápiát, mert lehetnek mellékhatásai is. Kockázatos a kezelés például azoknál, akiknek eleve súlyos véralvadási rendellenességeik van – mondta, megjegyezve, hogy újabban kiderült, a Covid-19 véralvadási rendellenességet is okoz, amelyet nem mindenkinél vesznek észre.
    Vályi-Nagy István arról is beszélt: léteznek más kísérleti terápiák is. A koronavírus például ugyan első lépésben légúti fertőzés, de később általános fertőzéssé válik, megjelenik a vérben és megbetegíti a szerveket. Ilyenkor pedig hatásos lehet a szteroidos kezelés, amit Magyarországon is alkalmaznak.
    Ugyancsak hatékony lehet az interleukin-6 ellenes terápia, ezt már 25 magyar betegnél alkalmazták nagy sikerrel – tette hozzá a főigazgató.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor