Kistelek Koronavírus

Hetedszerre fertőtlenítették a gyakran használt közterületeket Kisteleken

Egy motoros és egy háti permetezővel, egyszerre több helyszínen végezték el a beavatkozást a kisteleki polgárőrök, együttműködve a helyi önkormányzattal.

Május14-én, csütörtökön este folytatta a Kisteleki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület a fertőtlenítő permetezést Kisteleken. A védőfelszerelések felvételét, a beöltözést követően a könyvtártól indult a két páros az előzetesen megbeszélt közterületekre.

A teljesen feltöltött állapotban nagyjából 30-35 kg-os motoros permetezővel elsőként a piac belső terét, majd a piac környékét fertőtlenítették, majd a tartály újabb feltöltését követően az Egészségügyi Központ és a Mentőállomás környékén végezték el a tisztító beavatkozást.

Eközben a háti permetezővel rendelkező páros a belterületi buszmegállókat vette kezelésbe, majd a SPAR áruház bejáratának és a bevásárlókocsiknak fertőtlenítése után a vasútállomást és környékén fejezték be az éjszakai munkát.

Mint azt Kácsor Pétertől, az egyesület elnökétől megtudta a kistelekjaras.hu portál , immár hetedik alkalommal végeztek fertőtlenítést, együttműködve Kistelek Város Önkormányzatával. Az alkalmazott fertőtlenítőszer hígított hipó oldat, a koncentrációt és kiszórás módját vegyészekkel, gyógyszerésszel, kertésszel, továbbá az önkormányzattal is egyeztették. A feladatot ezúttal is az esti órákra időzítették, megvárva minden kereskedelmi egység bezárását, ezen felül pedig a polgárőrök a környezetet is biztosítják, hogy hogy még véletlenül se jöjjön se ember, se állat a közelbe.

A későbbi fertőtlenítő permetezésekről az aktuális járványügyi helyzetnek megfelelően, az önkormányzattal egyeztetve születik majd döntés.

Forrás: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint sport – Családi nap szeretettel, játékkal a KITE-nél

cs3_szerk2

Felfrissült a kisteleki KDNP alapszervezet – a polgármester is csatlakozott

cs3_szerk2

Kisteleki tanárok is a TOP 5-ben a „K&H mozdulj! – Az év tesitanára” versenyen

cs3_szerk2

Balástyai óvodások jártak a Kisteleki Rendőrkapitányságon

cs3_szerk2

Szentesi, csongrádi és kisteleki tanárok is a legjobbak között az év tesitanára versenyben

cs3_szerk2

A Szentlélek ajándékaival gazdagodtak

cs3_szerk2

Gondos órák az idősek biztonságáért-Kisteleken személyes segítséggel

cs3_szerk2

Lomtalanítás lesz Kisteleken

cs3_szerk2

Kivirágzott a természet – a tavasz első csodái

cs3_szerk2