Csongrád

Hétfőn ügyeleti jelleggel kinyit a Széchenyi úti bölcsőde is Csongrádon

Bedő Tamás, Csongrád város polgármesterének május 6-ai határozata alapján a Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi Intézmény keretében működtetett Templom utcai “Mesevár” Bölcsőde mellett, 2020. május 11. napjától a Széchenyi úti “Kuckó-mackó” Bölcsőde is ügyeletet tart.

Csongrádon a veszélyhelyzet kihirdetése óta gondoskodtak az ügyelet megszervezéséről, az új szabályok és – tudomásunk szerint – a növekvő igény miatt bővíteni kell az ügyeletes intézmények körét.

A határozat a város honlapján, az alábbi linkre kattintva olvasható.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Augusztus 20-tól Csongrádon is kapható az ország tortája

cs3_szerk2

Egy hónap alatt hat bűncselekményt követett el egy csongrádi férfi

cs3_szerk2

Mutatjuk a csongrádi Szent István napi ünnepség programját!

cs3_szerk2

Makk Marci Egészség- és Sportnap volt a csongrádi uszodában 

cs3_szerk2

Megújul a csongrádi Szentháromság téri orvosi rendelő

cs3_szerk2

Csütörtökön nyitja kapuit a Csongrádi Borfesztivál, ahol minden készen áll a vendégek fogadására

cs3_szerk2

Új lendületet kap a „Tiszta udvar, rendes ház” program Csongrádon

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Csongrádon is gyűjtik a tanszereket a rászoruló családok részére

cs3_szerk2