Csongrád Térség

Elmarad az idei KTN (Körös-toroki Napok)

RENDKÍVÜLI KÖZLEMÉNY! Kedves Vendégeink, KTN-Család! Mint ismeretes a mai nappal a korábbi bizonytalanságot megtörve a kormány új intézkedéseket vezetett be, melynek értelmében Augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb rendezvényeket nem lehet megtartani. Ezzel sajnos a jubileumi 30. Körös-Toroki Napok azaz a KTN Feszt az idén elmarad. Ahogy titeket, úgy minket is lesújtott a hír, hiszen egy év (sőt a korábbi évek) építkezése és munkája törik így ketté – és ahogy Ti, úgy mi: minden alkalmazottunk, fellépőink, beszállítóink, partnereink, sőt a város és a régió is vesztese ennek a történetnek! Nyilván rengeteg kérdésetek van, amire igyekszünk válaszolni, (íme lentebb) melyekből a legfontosabb: A KTN-FESZT biztosan nem hagy cserben Benneteket! Mi lenne ha őszre/nyár végére halasztanátok a Fesztivált?

Sajnos ezen a körön már túl vagyunk. Nekünk is megfordult a fejünkben, de a kulcsfellépőink (publikált és még talonban levők) közt felmérve nem lett volna alkalmas új dátum, az időjárási kockázatról nem is beszélve, illetve az augusztus végi már meghirdetett fesztivál dömpinggel is kalkulálva ez nem reális opció. Mi lesz a már megváltott bérletemmel?

Az idén vásárolt jegyek érvényesek lesznek a 2021-es eseményre. Ha úgy érzed jövőre úgyis jönnél, és megengedheted magadnak, ne váltsd vissza a jegyed árát, ezzel is elősegítve a KTN-Fesztet, mely a többi fesztiválhoz hasonlóan nagyon komoly veszteségeket kénytelen elszenvedni!

RÁADÁSUL szeretnénk MEGDUPLÁZNI a bérleted értékét! Egyeztetve a partnereinkkel, előadókkal EXTRA AJÁNDÉKCSOMAGOT állítottunk össze nektek +10.500Ft értékben! Laguna Klub Csongrád – 1 db club belépő (értéke 2000Ft, felhasználható a Laguna 2020-as szezonjában 1x-i alkalommal augusztus 31-ig.) No1Bitcccs Szeged Hungi – 1 db club belépő (értéke 2500Ft, felhasználható a Laguna 2020-as szezonjában 1x-i alkalommal december 31-ig.) Badgirls Szeged Hungi – 1db klub belépő (értéke 2500Ft, felhasználható a 2020-as szezonban 1x-i alkalommal december 31-ig.) Badgirls Kecskemét Mirage – 1db klub belépő (értéke 2500Ft, felhasználható a 2020-as szezonban 1x-i alkalommal december 31-ig.)

Igen! Mind a 4 AJÁNDÉK jegy a Tied lehet és igen mind a 4 jegyet megkapod, és még a 2021-es KTN bérleted is megmarad! Igen, szeretnénk meghálálni a törzsközönségünknek a támogatást, mert abban hiszünk, hogy összefogással, egymás kölcsönös támogatásával, segítségével túljutunk ezen a nehéz időszakon. Mit kell tegyek, hogy éljek ezzel a lehetőséggel?

Jegyértékesítő partnerünkkel a ticketportal.hu-val egyeztetünk ennek a technikai megoldásán és hamarosan jelentkezünk minden csatornánkon a részletekkel! (Facebook oldalunk, weboldalunk…). Együtt megoldjuk ezt is! KTN volt, van és lesz is, – a 30 év, a rengeteg biztató és hűséges vendég, azaz TI a törzsközönségünk erőt ad mindehhez! Aki nem él ezzel a lehetőséggel annak visszaváltjuk a jegyét. (Ennek módjáról érdeklődj az adott helyszínen ahol megvásároltad. Weben: a ticketportal.hu oldalán). Végül, de nem utolsó sorban BÜSZKÉK vagyunk a közönségünkre és a KTN-Családra, hogy ilyetén módon is támogatnátok bennünket. Hamarosan találkozunk és vigyázzatok magatokra, egymásra!

A KTN Csapata!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Bajor buli Csongrádon: perec, játék és koccintás vár a Babamúzeumban

cs3-szerkeszto

Ötcsillagos lett a Körös-toroki strand, 181 ponttal érte el a legmagasabb minősítést

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Kossuth 180 éves leveleire emlékeznek Csongrádon

cs3-szerkeszto

A vízi turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrádon, Csanyteleken és Mindszenten

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Elhunyt Muladi Imre, a csongrádi Sághy iskola egykori meghatározó tanára

cs3-szerkeszto

Velük volt igazán kerek a világ – 23 produkció a harmadik csongrádi Got Talent színpadán

cs3-szerkeszto