Belföld

A KDNP személyiségi jogi pert indít a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája miatt

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indít az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt.

    Vejkey Imre, a kisebbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese csütörtöki online tájékoztatóján azt mondta: az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, de egyidejűleg azt is, hogy ezek gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között a vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Márpedig itt ez történt – értékelt a KDNP-s politikus, aki úgy fogalmazott: a napilag Jézust gúnyoló karikatúrája “a sötét oldal gyűlöletének a megnyilvánulása”.
    Hozzátette: nemcsak a keresztényeket és keresztyéneket, hanem minden jóérzésű embert megbotránkoztat és sért az a blaszfémikus karikatúra és szöveg, amely az újságban megjelent.
    Kiemelte: a karikatúra célja egyrészt az, hogy kigúnyolják Jézus Krisztust, másrészről pedig provokálni akarják a jóérzésű embereket, és gyűlöletet próbálnak szítani.
    Vejkey Imre szerint nem maradhatnak csendben, és nem lehetnek közömbösek. Jelezte: ő maga is aláírta az ügyben indított petíciót és erre kért minél többeket.
    Úgy fogalmazott: a szabadság, a felelősség, az emberi méltóság hármasa nem választható el egymástól. Az ember szabadságához és méltóságához az is hozzátartozik, hogy a hitét és a vallását tiszteletben tartsák – jelentette ki a kormánypárti politikus.
    A napilapban megjelent karikatúrán a megfeszített Jézus Krisztus mellett Müller Cecília országos tiszti főorvos látható, azzal a szöveggel, hogy alapbetegsége függőséget okozott.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto