Koronavírus Térség

1 milliós felajánlás a felgyői Grow Group Palánta Kft-től a szentesi kórháznak

Dobos Ferenc a felgyői Grow Group Palánta Kft tulajdonosa és egyben tősgyökeres szentesi lakos is, aki az elmúlt évek folyamán is több alkalommal támogatta a térség egyes rendezvényeit, vagy éppen egy jó ügy érdekében tett felajánlást. A jelenlegi járványügyi helyzetben Farkas Sándor parlamenti államtitkár mellett az elsők között tett 1 millió forintos felajánlást a Kft részéről a Szentesi Kórház számára.

Kérdésünkre, hogy miért csatlakozott a felajánlók sorához, elmondta: ”Nem tudható mi lesz a járvány kimenetele. Természetesen bizakodó vagyok, főleg ha betartjuk a szabályokat. Én is a veszélyeztetett korosztályhoz tartozom, és itthon vagyok, de tartom a kapcsolatot a céggel, családdal, és minden lehetőséget kihasználok, hogy a gyermekemmel legyek. Ennek ellenére nem tudható, hogy milyen időszak elé nézünk, így azt gondolom, hogy aki most segít, kétszeresen segít. Ha valami egyszer kiesik, nehezen pótolható. A társadalomban való gondolkodást kell szem előtt tartanunk, együtt kell gondolkodnunk, így lehet előre haladni, illetve az összefüggéseket tiszteletben tartani és használni is kell. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy akinek lehetősége van, mindegy milyen mértékben, de segítsünk egymásnak és a társadalomnak, illetve a benne élő embereknek. A mostani helyzetben mindenki tud segíteni, természetesen mindenki a maga módján, és ha megteheti, tegye meg! Ez a lényeg számomra, hiszen kerek a Föld ez az egészséges körforgás, én így gondolkodom. Nem volt számomra kérdés, hogy egy ilyen járványügyi helyzetben segítsek-e. A lehető leghamarabb hoztam meg ezt a döntést, amihez remélhetőleg még többen csatlakoznak, és mihamarabb felülkerekedünk ezen a nehéz helyzeten.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óvatosan a volán mögött: Katonai gépjárműforgalom várható Szentes és térsége útjain

cs3_szerk2

Szemeket az égre, ma este teljes holdfogyatkozás lesz

cs3_szerk2

Szentes és Csongrád környéki tanyák fejlesztésére is lehet támogatást igényelni

cs3_szerk2

Ingyenes lovasélmény hátrányos helyzetű gyerekeknek a Felgyő és Térsége Lovas Egyesület táborában

cs3_szerk2

Szijjártó Péter: Kitiltják Magyarországról a Barátság kőolajvezeték elleni támadást végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát

tk_arpad

Napokon belül útra kelnek a gólyák – már gyülekeznek a térségben

cs3_szerk2

Családi kedvezmények nagycsaládos szemmel régiónkban

cs3_szerk2

Bokrosi viharkárok: Varga „mitugrász” Ferenc bohóckodása minden, csak nem valós segítség 

cs3_szerk2

Tomboló hőség vár a Dél-Alföldre – Szentesen és Csongrádon akár 38 fok is lehet

cs3_szerk2