Kult

Sanghaj több mint kétszáz moziját nyitja újra a hétvégén

Shanghai buildings of Pudong at Lujiazui bridge

Egy héttel korábban már több mint 500 filmszínházat nyitottak meg egyéb kínai tartományokban, de Sanghaj az első, a kínai városhierarchiában első szintre sorolt város, melyben megkezdik a nyilvános vetítéseket, miután az új koronavírus-járvány hivatalosan alábbhagyott Kínában – írja a deadline.com filmes portál.

A sanghaji vezetés közlése szerint továbbra is szigorú intézkedések vannak érvényben, melyekkel a fertőzés terjedését akarják megakadályozni. A mozik vendégeinek be kell mutatniuk az egészségi állapotukat jelző QR kódjukat, a bejáratnál megmérik a testhőmérsékletüket, a vetítéseken maszkot kell viselniük. A teremben egymástól távol kell ülniük a nézőknek, a filmek között fertőtlenítik a helyiségeket. Sanghajban több mint 380 mozi található, a tervek szerint a többit is folyamatosan megnyitják, ha a helyzet megengedi.

Bár az elmúlt hétvégén elkezdték kinyitni a filmszínházakat, nem volt nagy az érdeklődés, az emberek továbbra is tartózkodnak attól, hogy tömegbe menjenek és mint többen elmondták, inkább megvárják az újabb filmek megjelenését.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Hullámra fel! – Vizes élményekkel várják a családokat a csongrádi gyógyfürdőben március 21-én

cs3-szerkeszto

Kossuth-díjat vett át a szentesi születésű Gáspár Tibor

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerést kapott a Szentesi Koszta József Általános Iskola pedagógusa

cs3-szerkeszto

Mindszenti diákok szavalatai csendültek fel a Petőfi-versenyen

cs3-szerkeszto

Húsvéti családi délutánra készül Derekegyház

cs3-szerkeszto

Krisz Rudi és Király Viktor ad ingyenes koncertet Mindszenten

cs3-szerkeszto

Diákok tisztelegtek a hősök előtt Csongrádon – A Sághy tanulói hadisírokat tettek rendbe a temetőben

cs3-szerkeszto

Családi történetek nyomában Mindszenten – múltidéző a művelődési központban

cs3-szerkeszto

Megnyílt a csongrádi Öregszőlők történetét bemutató kiállítás a Tari László Múzeumban

cs3-szerkeszto