Belföld Koronavírus

Az operatív törzs veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak

Doctors checking medical records

Rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelését javasolja a kormánynak az operatív törzs az új koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására – jelentette be Gulyás Gergely szerdán Budapesten.

A javaslatot azzal indokolta, hogy szintet kell lépni a védekezésben.

Gulyás Gergely azt mondta, a kormánynak arról a javaslatról is döntenie kell, hogy az osztrákokkal egyetértésben lezárja-e a határokat az Olaszországból érkezők előtt, a magyar állampolgárok bejöhetnének, de rájuk automatikus karantén várna.

A miniszter közölte, az operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy a száz főnél nagyobb beltéri rendezvényeket tiltsa meg. A veszélyhelyzet elrendelése lehetővé teszi, hogy például házi karanténokat is el lehessen rendelni, és hogy a védekezéshez szükséges eszközöket biztosítsák – tette hozzá.  Elmondta, a kormány 9 órakor kezdődő ülésén tárgyal az operatív törzs koronavírussal kapcsolatos javaslatairól.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, mindent megtesznek annak elkerülésére, hogy “csoportosan megjelenjen a betegség Magyarországon”.

Emlékeztetett arra, hogy rendkívüli jogrend országos elrendelésére az elmúlt években nem volt példa, de az árvíz idején több térségben elrendeltek ilyet.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto