Szentes

Alultervezett a költségvetés Szentesen

Nem újszerű, a korábbiakhoz nagyon hasonló a város idei költségvetése Szentesen – hangsúlyozta Bujdosó Tamás a 2020. évi büdzsé tárgyalása után. Az önkormányzati képviselő kiemelte, hogy kimondottan alultervezettnek látja, hiszen összeállítója nem az elmúlt évek tényszámait, záró adatait, hanem a tervszámokat veszi figyelembe idénre is. Holott a város korábban is 20 százalékkal többet költött évente a tervezettnél. Így a tényszámokkal kellett volna dolgoznia a költségvetési tervezet elkészítőjének. Bujdosó Tamás pozitívumként emelte ki, hogy a korábbi városvezető évtizedekig nem költött szinte semmit a városházára. A jelenlegi képviselő-testület azonban most megszavazott 85 millió forintot.

– Az összegből 65 milliót az elektromos hálózat felújítására, fűtéskorszerűsítésre pedig 20 milliót terveztünk be első lépcsőben. Utóbbi ugyanis 2 ütemben fog megvalósulni, most fűtőtestek cseréje történik meg – mondta, hozzátéve, hogy a térfigyelő kamerák bővítésére további 11 millió forintot költenek a város közbiztonsága érdekében.

Tölgyesi Adél

- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nemsokára indul az új évad a szentesi a Tóth József Színház és Vigadóban

cs3_admin

Kerékpárost ütött el egy autó Szentesen

cs3_admin

Személyautó csapódott fának a 45-ös főúton Szentesnél

cs3_admin

Négyen sérültek meg, amikor két autó ütközött Szentesnél

cs3_admin

Lendületességet hozna a HMG életébe az új igazgató Sipos Kitti

cs3_admin

Kerékpáros sérült meg, amikor autó elé hajtott Szentesen

cs3_admin

Árokba hajtott, majd a sínek mellett oldalára borult egy autó Szentesnél

cs3_admin

Eltűnés miatt keresik Csáki Lászlót

cs3_admin

Három személyt szállítottak kórházba, amikor két autó ütközött Szentesen

cs3_admin

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább