Belföld Csongrád

A Dal 2020 – döntőben a Turbo

Kialakult A Dal 2020 március 7-i döntőjének mezőnye, miután a szombati második elődöntőből a Turbo az Iránytű című dallal, Ember Márk a Továbbal, a Nene a Későre jár című számmal, valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója a Valamiérttel bejutott a fináléba.

A Csongrádon élő Tanka Balázs vezette Turbo zenekar A Dal 2020 szombati második elődöntőjében a zsűri pontszámai alapján a legtöbb pontot (39) kapta, így az Iránytű című dallal automatikusan továbbjutott a döntőbe.

A legkevesebbet (26 pontot) begyűjtő Kies Az egyetlen című dalával kiesett a versenyből.
    Az ötödik zsűritag szerepét betöltő nézők a műsor folyamán kétszer is szavazhattak sms-ben. Az első, tíz perces szavazás a bennmaradt hét dalra indult, ebben a legkevesebb voks Wolf Kati Próbáld még című dalára (amely a zsűritől előzőleg a második legtöbb szavazatot kapta) érkezett, így ő kiesett a versenyből. A még versengő dalokra további öt percig szavazhattak sms-ben a nézők. A voksaik alapján kialakult sorrendet pontokká alakították, amelyet hozzáadtak a zsűritől kapott pontszámokhoz, így alakult ki a még három továbbjutó dal sorrendje. Döntőbe került Ember Márk (Tovább) 72 ponttal, a Nene (Későre jár), valamint Kóbor Zsóka és Polgár Patrik duója (Valamiért) 60-60 ponttal.
     A második elődöntő extra produkciójaként Balázs Fecó adta elő Évszakok című dalát. Az adásban átadták “A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója” különdíjat, amelyet Molnár Tamásnak ítélt a zsűri, Pál Dénes Tudom (Készen állsz) című daláért. Ő ezzel a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának díját is elnyerte.
    Az egy héttel ezelőtti első elődöntőből Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), a Tortuga (Mámor tér 3.), a Fatal Error (Néma) és Takács Nikolas (Csendbeszéd) jutott a fináléba. A Dal történetében először egy előadó, Orsovai Reni két produkcióban is színpadra lép a döntőben, hiszen Rácz Gergővel és a Nenével is bejutott.
    A Dal Akusztik online szavazás keretében a www.adal.hu oldalon az Akusztik menüpont alatt lehet voksolni a 30 versenydal akusztikus változatára március 4-én éjfélig. A győztest a műsor döntőjében jelentik be.
     A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, velük kereshetik együtt a nézők az év magyar slágerét. A dalválasztó show győztese 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.
    Az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2020 honlapján – adal.hu -, valamint Facebook, Instagram és YouTube oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Újabb ajándékokkal gazdagodhat Csongrád – ismét a városba látogatott a Babamúzeum adományozója

cs3-szerkeszto

Közel 112 millió forintos fejlesztés: a szentesi és csongrádi gyógypedagógiai intézmények is korszerű eszközökkel gazdagodtak

cs3-szerkeszto

Akár 100 ezer forintos támogatást is kaphatnak a csongrádi családok – mutatjuk, kik pályázhatnak!

cs3-szerkeszto

Jó hír az autósoknak: feloldották a súlykorlátozást a csongrádi pontonhídon!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto