Belföld

Elhunyt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter

Elhunyt Balsai István alkotmánybíró, volt igazságügyi miniszter vasárnap – közölte az Alkotmánybíróság (Ab) a honlapján.

Balsai István gyógyíthatatlan betegségben hunyt el, 73 éves volt. Alkotmánybírói tisztségét 2011. szeptember 1-től töltötte be.
    Balsai István 1947-ben született Miskolcon. 1972-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen Állam- és Jogtudományi Karán summa cum laude minősítéssel avatták doktorrá. 1972-től ügyvédjelölt, 1974 és 1990 között ügyvéd, 1995 és 2007 között magánügyvéd volt. 1989-ben az MDF tagjaként részt vett a háromoldalú politikai tárgyalásokon, majd az MDF jogi szakértőinek egyike, választási felelős volt. 1990 és 1994 között Antall József, majd Boross Péter kormányának igazságügyi minisztere. 1990-től országgyűlési képviselő: előbb az MDF-frakcióban, majd 2004-től független, 2005-től pedig a Fidesz-KDNP-frakcióban. Az egyes parlamenti ciklusokban több parlamenti bizottság tagja, illetve vezetője volt.
    Balsai István alkotmánybíró 2020. február 12-én a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vette át Áder János köztársasági elnöktől.
    “Az Alkotmánybíróság jelenlegi és volt tagjai, munkatársai Balsai István személyében gyászolják az ügyvédi hivatás jó ismerőjét, a volt országgyűlési képviselőt, az első szabadon választott kormány igazságügy-miniszterét és az Alkotmánybíróság tagját” – olvasható az Ab honlapján.
    Az Alkotmánybíróság Balsai Istvánt saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
    Az alaptörvény szerint az Ab létszáma 15, a testületnek Balsai István halála miatt jelenleg 14 tagja van.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megszavazta a Tisza: Eltörlik az LMBT-propaganda iskolai tilalmát

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Újkommunista, radikális baloldali gazdasági kormányzás van ma Magyarországon + videó

cs3-szerkeszto

A Tisza-kormány minisztere szerint a csongrádi és szentesi gimnáziumban is csak a „leszelektálódott elit” tanul + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Visszalép őseim szeretett hazája 50 évet

cs3-szerkeszto

Fél évvel a választás után fontos kérdéseket vet fel Orbán Viktor

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor megszólalt az aranykonvojügyről: „Ez szégyen!”

cs3-szerkeszto

Gyanúsított lett Magyar Péter a telefonlopási ügyében, vallomást is tett

cs3-szerkeszto

Ismét emelkedett a benzin ára

cs3-szerkeszto

Kemény üzenetet kapott Magyar Péter: a Fidesz szerint a Tisza falnak vezette a gazdaságot, most adót emelne – ez magyar munkahelyekbe fog kerülni

cs3-szerkeszto