Csongrád

Ismét pályázhatnak a sportszervezetek és a civil szervezetek Csongrádon

A figyelemfelhívást kedden tették közzé a város honlapján:

A Csongrád városban működő sportszervezetek és civil szervezetek támogatása ebben az évben is az önkormányzat 10/2013. (III.22.) 2016.02.18-án módosított önkormányzati rendelete alapján történik. A pályázatokat a felhívás megjelenését követően 30 napon belül kell benyújtani (2020. március 25-ig). Ezt a határideje az előző évi támogatás összegével való elszámolásnak is a rendelet 2. számú melléklete szerint.
A pályázatot egy egységes adatlapon lehet benyújtani, csatolni kell a nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. tv. szerinti összeférhetetlenségről, illetve az érintettség fennállásáról vagy hiányáról, továbbá a közzétételi kérelmet.
Az önkormányzati rendelet és a nyomtatványok a város honlapjáról letölthetők. A pályázati adatlapokat és az elszámolásokat a Polgármesteri Hivatal fsz. 2-es irodájában lehet leadni.

Az eredeti kiírást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A Dél-Alföld egyik legnépszerűbb mulatós zenekara érkezik a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

A tetejére borult egy autó Csongrád közelében, teljes útzár mellett mentenek

cs3-szerkeszto

Hatalmas mérföldkőhöz érkezett a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszoda fejlesztése

cs3-szerkeszto

Lebukott a csongrádi drogdíler: kiskorúnak adott el kábítószert

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

A szaunák is bezárnak: energiatakarékossági intézkedéseket vezetett be a Csongrádi Gyógyfürdő

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Drogot tettek az italodba? Ez az új csongrádi eszköz egy perc alatt választ ad!

cs3-szerkeszto