Belföld

Megölte az asszonyt, majd eltűnt egy férfi egy Kiskunmajsai tanyáról

Gyilkosság történt egy Kiskunmajsától 6 kilométerre lévő tanyán hétfő délután. A rendőrség tájékoztatása szerint holtan találtak egy 76 éves asszonyt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján gyilkosság áldozata lett.

A feltételezett elkövető az elhunyt nő férje, egy 75 éves helybéli férfi, aki a gyilkosság után elhagyta a helyszínt és nyoma veszett. A házaspár egy nagy családi gazdaságot tartott fenn a Kiskunmajsa és Kiskunhalas között lévő tanyájukon. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen indíték vezetett a gyilkossághoz. Úgy tudjuk, a nőt valamivel fejbe ütötte a gyilkosa, majd magára hagyta. A nő holttestét egy családtag fedezte fel, és értesítette a hatóságokat. Egy a környéken élő férfi elmondása szerint rendes, szorgalmas házaspárnak ismerte őket és nem tudja elképzelni, hogy mi állhat a gyilkosság hátterében. A környéket ellepték a rendőrök, a környező erdőkben és területeken nagy erőkkel, a polgárőrök bevonásával keresik a feltételezett elkövető nyomait. 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy kiskunmajsai tanyán 2020. február 17-én 18 órakor holtan találtak egy 76 éves asszonyt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján bűncselekmény áldozata lett. Az esettel összefüggésben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság keresi Börcsök Imre 75 éves kiskunmajsai lakost. A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfi jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöldszámán vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto