Kult

Mátyás igazsága

Közel hat évszázada,  hogy 1443. február 23-án Kolozsváron megszületett Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet gyermekeként Hunyadi Mátyás, aki Mátyás királyként hazánk – Szent István mellett – talán leginkább tisztelt királyaként vonult be a köztudatba.

Mátyást már igen fiatalon – alig 15 évesen – egy, az akkori főúri körök között 1458. január 12-én Szegeden létrejött egyezmény alapján, január 24-én koronázták királlyá. 

Mátyás akkor egy viszályoktól, belülről megosztott, kívülről idegen hatalmak által fenyegetett országot örökölt. Három évtizedes uralkodása alatt azonban gazdaságilag, és katonailag erős országot épített fel, amelynek a kultúra és a művészetek terén is vezető szerep jutott az akkori Európában.

A krónikák szerint Mátyás élete során erőskezű és rettegett uralkodó volt, reformok sorát vezette be, és kemény adóterheket vetett ki. A bevételeket azonban döntően az ország érdekei szerint használta fel. A lakosság széles rétegei számára – a mai szóhasználattal élve – élhető országot teremtett. Nem lehet véletlen, hogy nincs még másik olyan királyunk, akiről annyi mesét, mondát, anekdotát ismernénk, mint róla. 

„Meghalt Mátyás, oda az igazság.” – mondjuk ma is, ha valami sérelem ér bennünket.

Mi felnőttek nagyon sok történetre emlékezünk olvasmányainkból, és belénk ivódott, hogy Mátyás király a rászorulók és elesettek megsegítője, a szegényeket sanyargató urak megleckéztetője volt.

A gyermekek pedig különösen szeretik az igazságosztó, bátor, tréfacsináló Mátyás királyról szóló tanulságos meséket.

Már Mátyás halála után, a humanizmus szellemében megszülettek a róla szóló első mondák. Az azóta eltelt századok során – különösen a felvilágosodás korában – pedig a Mátyás hagyomány folyamatosan gazdagodott. Ennek eredménye képpen számos  írott formában, vagy csupán szájhagyomány útján terjedő mese, közmondás, anekdota máig őrzi legendás királyunk alakját, akire tisztelettel és megbecsüléssel gondolunk.

Bátran kijelenthetjük, hogy Mátyás szellemisége, emléke több, mint fél évezred múltán is – méltán – jelen van mindennapi életünkben. 

A mai társadalmunk pedig sok tekintetben példát vehet, és tanulhat Mátyás királytól, mert jelen állapotában közéletünknek még fel kell nőnie Mátyás igazságához, igazságosságához.

Kormányos Lajos



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

HÓDIKÖT-emlékek gazdagítják a Tari László Múzeum gyűjteményét + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Nagymama receptjével nyerte meg a győztes csapat a Derek-Toros kolbásztöltő versenyét

cs3-szerkeszto

„Fagyban közepében a télnek” – Nőnapi gálakoncert lesz Csongrádon

cs3-szerkeszto

Kőszívű élmények Budapesten – A csongrádi Sághy diákjai a Jókai 200 Gálán

cs3-szerkeszto

Ezüsthúrok varázsa: ifjú hegedűsök töltötték meg zenével Szentes szívét

cs3-szerkeszto

A Csongrádi Színtársulat nyitja a Senior Solidarity Fesztivált + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb elismerést kapott a csongrádi Tóth Tamara + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Csányi Sándor Szentesen: Hogyan értsük félre a nőket?

cs3-szerkeszto

Nemzetközi amatőr színházi fesztivált rendeznek Szentesen

cs3-szerkeszto