Belföld

Számos előterjesztéssel könnyítette az Agrárminisztérium 2019-ben is a magyar gazdák munkáját

Smart farming, using modern technologies in agriculture

A 2019. évi jogalkotás az Agrárminisztérium életében termékenyen alakult. A tárca 5 törvény, 13 kormányrendelet és 67 miniszteri rendelet előkészítését, illetve megalkotását végezte el, valamint a Kormány elé 105 előterjesztést nyújtott be az év folyamán. Ezek közül érdemes kiemelni néhány, a gazdák széles körének munkáját megkönnyítő rendelkezést.

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény elfogadásával a minisztérium tervei szerint lehetőség nyílik az öntözésbe vont területek jelentős bővülésére. Az új szabályozással ugyanis jelentősen egyszerűsödnek az öntözéshez szükséges hatósági eljárások, megszűnnek a bonyolult és bürokratikus szakhatósági eljárások, könnyebbé válik az öntözővíznek a kijuttatás helye szerinti táblához történő elvezetése.

Az állattenyésztésre vonatkozó joganyag idei évben teljes átalakuláson ment keresztül. Az Európai Unióban elfogadott új jogi szabályozásra figyelemmel a tárca megalkotta az ágazatra vonatkozó alapokat lefektető, az állatgenetikai erőforrások védelmét szolgáló törvény, valamint az állattenyésztéssel kapcsolatos részletes szabályokat megállapító kormány- és miniszteri rendeletet, amelyek mind az ágazat további fejlesztését célozzák meg.

2019. július 1-jei hatállyal felállítottuk a Nemzeti Földügyi Központ. Az új szervezet hatáskörébe tartozik az állam tulajdonában álló földekkel kapcsolatos tulajdonosi joggyakorlás mellett az osztatlan közös tulajdonban álló területek megosztásával összefüggő feladatok ellátása, a területalapú támogatásokhoz kapcsolódó mezőgazdasági térképészeti tevékenység, az öntözési ügynökségi feladatok, valamint az erdőtervezés központi irányítása.

Az Agrárminisztérium a 2019. évben megjelent, egyes miniszteri rendeletekben bevezetett támogatási programok keretében

– a zöldség- (beleértve a fűszerpaprikát is) és gyümölcsfélékből, valamint gyógy- és fűszernövényből forró levegővel, mesterségesen szárított, illetve aszalt terményt előállítók fűtési költségeinek,

– a baromfi- és sertés ágazatokban alkalmazott szakképzett munkaerő megtartása érdekében a vállalkozásoknál termék-feldolgozási, termékforgalmazási és más kiegészítő tevékenységeket végző foglalkoztatottakkal kapcsolatban felmerült költségek,

– a mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében méhcsaládok vásárlása,

– a sokszínű agrártermelési szerkezet megőrzése érdekében haszongalambok vásárlása,

– a húshasznú szarvasmarha- és bivalyágazat termelési hatékonyságának, valamint az állomány genetikai színvonalának növelése érdekében a megfelelő minőségű és genetikai értékű apaállatok tenyésztésbe állításának,

– a viharok által a gazdálkodás folytatását ellehetetlenítő, a mezőgazdasági termelőeszközökben bekövetkezett károk kompenzálásának,

– a hazai és uniós állatjóléti követelményeken túlmutató kötelezettségvállalásokat teljesítő baromfitartók többletköltségeinek,

– a komlótermesztés leginkább tőkeigényes elemének, az ültetvény létesítésének,

– az agrárgazdasági célú fejlesztéseket megvalósító vállalkozások beruházási kedvének ösztönzése céljából a vállalkozások széles köre által igénybe vehető beruházási hitelekhez kapcsolódó kamatnak, valamint

– a méhtartási kedv fenntartása és a méhészeti ágazat versenyképességének növelése, hatékonyabbá tétele érdekében a 2020-2022 közötti időszakra vonatkozó Magyar Méhészeti Nemzeti Programban részletezett intézkedések költségeinek

európai uniós, illetve hazai forrásból történő támogatását tette lehetővé.

(AM Sajtóiroda)



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Hajnal Gyöngyi: Kisember a Vatikánban járt

cs3-szerkeszto

A benzinkutasok a Kossuth térre mennek: 4 napos tüntetést jelentett be a Független Benzinkutak Szövetsége

cs3-szerkeszto

Az oroszok elzárhatják a csapokat a magyarországi ukrán üzemanyag-tároló miatt

cs3-szerkeszto

Medián: visszaesett a Tisza, erősödött a Fidesz, 8%-on a Mi Hazánk

cs3-szerkeszto

Kikérte az ügyészség Magyar Péter mentelmi jogát a telefonlopási ügyben

cs3-szerkeszto

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto