Belföld

Februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók

teacher and student in auto mechanics training class

Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók – mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár felidézte, hogy a 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz, az ötéves technikum és a hároméves szakképző iskola.
    Bódis József kiemelte, hogy a technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az öt év elvégzése után a tanulók egyszerre kapják meg az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél.
    A rendszer rugalmas, jelentős mozgási lehetőséget ad a tanulóknak a különböző képzési formák között – hangsúlyozta.
    Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma lesz. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg. Fontos területek nem vesznek el, csak más hangsúlyt kapnak – hívta fel a figyelmet az államtitkár.
    Hozzátette, hogy szintén felmenő rendszerben fejlesztik tovább a duális képzést, így a tanulók versenyképes tudással és gyakorlattal léphetnek a munkaerőpiacra. A duális képzés során az üzemekben dolgozó tanulók munkabérre jogosultak.
    A felnőttek képzése is rugalmasabb rendszerben valósul meg. A felnőttképzést folytató intézményeknél a régi OKJ szerint indított képzésekre is lehet még jelentkezni az idén december 31-ig, ezeket a szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni – ismertette.
    A gimnáziumi érettségivel rendelkezők, akik szakmát szeretnének tanulni, kétéves technikumi képzésre jelentkezhetnek.
    Az állam két alapszakmát és egy rövidebb ciklusú szakmai képzést is ingyenesen biztosít, ami a világon egyedülálló – fogalmazott Bódis József.
    Kiemelte, hogy a szakképző intézményekben oktatók bérét jelentősen emelik július 1-jétől. Az állami költségvetés által biztosított 35 milliárd forintos plusz forrás átlagosan 30 százalékos emelést tesz lehetővé, ennek pontos mértékéről egyéni teljesítmény alapján születik majd döntés.
    Az államtitkár kitért arra, hogy a szakképzést ösztöndíjakkal is támogatják. Szeptembertől felmenő rendszerben tanulmányi ösztöndíjat kapnak a szakképző intézmények diákjai. Külön ösztöndíj-lehetőség van a hátrányos helyzetű tanulóknak.
    Új elem a törvényben, hogy egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak azok, akik befejezik a képzést és szakmát szereznek.
    Bódis József az új szakképzési törvény fontos elemének nevezte, hogy különböző lehetőségekkel segíti a lemorzsolódás, a végzettség nélküli iskolaelhagyás csökkentését.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Több mint 434 millió forint gyűlt össze a közmédia jótékonysági kampányában

cs3-szerkeszto

XIV. Leó: Jézus születése a remény szavát, a talpraállás erejét, a jóságot képviseli

cs3-szerkeszto

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto