Belföld

Novák Katalint a Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották

Fotó: Földházi Árpád/kormany.hu

Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották helyi idő szerint pénteken Washingtonban.

    A jobbközép és jobboldali pártokat tömörítő, 1983-ban Londonban életre hívott Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) – amelynek mintegy 60 országból több mint 80 párt a tagja, és Stephen Harper volt kanadai konzervatív kormányfő az elnöke – csütörtökön és pénteken az amerikai fővárosban tartotta szokásos, félévenkénti tanácskozását.
    A washingtoni Ronald Reagan központban megtartott konferencián az egyik beszédet Novák Katalin tartotta. A magyar családpolitikáról, e politika céljairól és eszközeiről, a támogatási rendszerről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormányzat célja nem az, hogy a családok pénzért vállaljanak gyermeket, hanem az, hogy ne kelljen anyagi gondok miatt lemondaniuk a gyermekvállalásról.
    “Azt szeretnénk, hogy a nőknek legyen módjuk a választásra, és a kívánt karrierről akkor se mondjanak le, ha közben gyermeket nevelnek. Ennek akarjuk biztosítani a lehetőségeit” – fogalmazott.
    A konferencia pénteki napján a politikusok új vezetőséget választottak a szervezet női tagozatában, a Nemzetközi Női Demokrata Unióban (IWDU). Laura de Esteban spanyol politikust, volt európai parlamenti képviselőt elnökké, Novák Katalint pedig – öt másik politikusnővel együtt – alelnökké választották.
    Az IWDU a konzervatív, jobbközép politikai irányultságú nőknek nyújt fórumot. A szervezet a szabadság, az igazságosság, az emberi jogok és a demokrácia elkötelezett híve, és tagjainak meggyőződése szerint a nőknek kulcsszerepük van ezen értékek megvalósításában, illetve megőrzésében – fogalmazták meg alapelveiket.
    Alelnökké választása után Novák Katalin az MTI-nek Washingtonban elmondta: a siker a Fideszé is, hiszen a magyar kormánypárt “nagyon nagyra becsült tagja a szervezetnek, adnak a szavára”.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto