Térség

Droglabort számoltak fel Csongrád megyében

Droglabort számoltak fel a rendőrök Csongrád megyében, négy gyanúsítottat kihallgatták, őrizetbe vettek, és javasolták letartóztatásukat – közölte a rendőrség a honlapján.

    A közleményben azt írták, K. Éva és K. Lászlóné szervezetten értékesítettek dizájner drogokat szegedieknek. Az új pszichoaktív anyagot V. Éva és J. Zoltán egy szatymazi hétvégi házban dolgozta fel, majd V. Éva juttatta el a kereskedelmet bonyolító társainak és más fogyasztóknak.
    A nyomozók a szatymazi ingatlanban kábítószer készítésére alkalmas labort találtak, amely amfetamin előállítására, valamint új pszichoaktív anyag feldolgozására szolgált.
    Az ingatlanban amfetamint, kábítószer gyártásához szükséges vegyszereket, valamint készpénzt, míg két szegedi ingatlanban összesen 44 kábító hatású anyaggal átitatott papírlapot foglaltak le.
    A három nőt és férfi társukat előállították a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás. V. Évának és J. Zoltánnak bűnszövetségben elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt is felelnie kell – áll a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto