Belföld

Újabb 12 milliárd a kistelepüléseknek a Magyar falu program keretében

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a közelmúltban a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár elmondta: a legfrissebb kiírás eredményeként 278 település falu- és tanyagondnoki hálózatát támogatják új gépjárművek, kisbuszok beszerzésével. A lecserélt működőképes járműveket, összesen 71-et pedig a magyarországi települések felajánlották határon túli magyar közösségeknek, egyházaknak – fűzte hozzá.
    A kormánybiztos jelezte, a falugondnoki hálózatban eddig a 600 főnél kisebb települések kaptak állami támogatást, ez jövőre kiterjed a 800 fő alatti, 2022-től pedig az 1000 fő alatti településekre is, így összesen további 400 kistelepülést érint majd. A korábbi 2,5 milliárd forintos támogatást 4,2 milliárdra emelte a kormány.
    Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy a napokban hirdettek eredményt a történelmi egyházak által fenntartott temetők, illetve a polgármesteri hivatalok, faluházak felújításának támogatására, amiben több mint 300 település részesült. Egy héttel ezelőtt pedig az önkormányzati fenntartású temetők és az óvodák udvarainak rendbetételére kapott összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást mintegy ezer település a Magyar falu program keretében.
    A kormánybiztos hangsúlyozta: a program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak. Idén eddig 14 pályázati kiírás volt, az érintettek 98 százaléka pályázott, összesen több mint 11 000 pályázat érkezett, és 80 százalékuk nyert

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor