Belföld

Két számjegyű minimálbér-emelés jöhet 2020-ban

A várt nyolc-nyolc százaléknál jóval nagyobb mértékben emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum, mivel a tavaly megkötött, 2020-ra is érvényes egyezség újratárgyalásának feltételei várhatóan adottak lesznek.

Az egyezséget aláíró két szakszervezeti konföderáció, a Liga és a Munkástanácsok legalább tízszázalékos emelést javasol, mivel az újratárgyaláshoz szükséges, tavaly előrejelzett gazdasági eredményekhez képest jobbak lettek a mutatók, a munkavállalóknak kedvező irányba. A munkáltatói oldal a legkisebb cégek érdekében óvatosságra int.

A korábbi megállapodástól eltérően két számjegyű mértékben is emelkedhet jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum. A tavaly év végén aláírt, 2019-re és 2020-ra megkötött bérmegállapodás évi nyolc-nyolc százalékos emelést tartalmaz, ám az alku szerint újra tárgyalóasztalhoz ülhetnek a szociális partnerek. Erre az egyezség lehetőséget nyújt, amennyiben a megállapodás alapját jelentő, idei évre még 2018-ban előrejelzett infláció, GDP-növekedés, illetve a termelékenységi mutató eltér a várakozásoktól. Ez az eltérés minden bizonnyal teljesül.

– A megállapodás megkötésekor a munkavállalói oldal engedett a tíz százalék feletti emelésről szóló követeléséből, mivel akkor a világgazdaság visszaesésével számoltak a szakértők, s annak Magyarországra gyakorolt kedvezőtlen hatásával. Végül ezek a hatások nem jelentkeztek, hiszen kimagasló gazdasági növekedést sikerült elérni a harmadik negyedévben is – hangsúlyozta Palkovics Imre. A Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke megkeresésünkre kiemelte: az újranyíló tárgyalásokon a szakszervezetek a minimálbér és a garantált bérminimum két számjegyű emeléséről szeretnének megállapodni 2020-ra. Az elnök emlékeztetett: Varga Mihály pénzügyminiszter korábbi nyilatkozatából kiderül, hogy a kormányoldal sem zárkózik el a két számjegyű emeléstől, ám a döntést a munkaadói és munkavállalói oldalnak kell meghoznia.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke megkeresésünkre megerősítette: legalább tízszázalékos emelést tartanak elfogadhatónak a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál egyaránt. Az elnök ennek okaként kiemelte: a bérmegállapodásban szereplő mutatókhoz képest jóval kedvezőbbek az ország gazdasági eredményei. Ez pedig a munkavállalói oldal javára kedvező, így az eredetileg nyolc-nyolc százalékos emelés mértéke is nagyobb kell hogy legyen. Emellett a vártnál magasabb infláció is indokolja a nagyobb felzárkózást.

A bérmegállapodást aláíró két országos szakszervezeti konföderáció vezetője egyaránt nehéz egyeztetésekre készül a munkaadói oldallal. A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá a megállapodást, így kérdés, hogy az annak alapján újrainduló tárgyalásokon mekkora súlyt képvisel a konföderáció, ám ők is jelentős emelést szeretnének elérni.

A korábbi évekhez hasonlóan óvatosságra int a munkaadói oldal. Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára kérdésünkre arra figyelmeztetett, a gazdaság teljesítményénél rendszeresen nagyobb emelések a kis- és középvállalkozásoknak okoznak nehézséget, illetve az ország bizonyos területein jelenthet gondot a cégeknek. Az emelés mértékére vonatkozó álláspontját még nem alakította ki a munkáltatói oldal, ám nyitottak az újrainduló egyeztetésekre.

A főtitkár ugyanakkor arra emlékeztetett: tíz százalék feletti emelés már komoly gondot okozhat.

Forrás: magyarnemzet.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto