Belföld

A szurkolók szerint világszínvonalú a Puskás Aréna

A szurkolók egyöntetű véleménye, hogy világszínvonalú lett a Puskás Aréna, melyet pénteken a Magyarország-Uruguay barátságos labdarúgó-mérkőzéssel avattak fel.

    Az új létesítményt nagyjából húsz perccel a 19 órai kezdés előtt töltötték meg a drukkerek, akik például elégedetten beszéltek a gyors beléptetésről. Az MTI tudósítói által megkérdezett emberek kivétel nélkül világszínvonalúnak nevezték a stadiont, és olyan kivételes alkalomnak tartották az avató mérkőzést, amely egyszer adatik meg egy ember életében.
    “Teljesen ámulatba ejtett a Puskás Aréna. Alig hiszem el, hogy Magyarországon vagyok. Minden tökéletes, egyszerűen semmi kivetnivalót nem tudok említeni” – mondta egy kispesti fanatikus, aki külön kiemelte, hogy pihenőszoba és csocsó is a szurkolók rendelkezésére áll.
    Egy másik drukker arról lelkendezett, hogy fogadóiroda is van a stadionban és büszkén mutatta, hogy a magyar válogatott sikerére ezer forintot tett fel. Mint megjegyezte, az sem baj, ha nem nyer, de a nemzeti együttes ellen sosem fogadna.
    Az egyetlen kritikai észrevétel a büfét illette, mert a stadion bizonyos részein nagy sor alakult ki. Egy a legfelső, harmadik szinten helyet foglaló néző húszperces sorra panaszkodott, ugyanakkor az aréna más részein lévő szurkolók szerint legfeljebb tíz percet kellett sorban állniuk, amit elfogadhatónak tartottak.
    A magyar-uruguayi avató mérkőzés 19 órakor kezdődött a szlovén Damir Skomina sípjelére, aki idén a Bajnokok Ligája döntőjét is vezette.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van Magyarország nem lép háborúba!

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor