Belföld

Egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból

Egyetlen fillér sem vész el az uniós támogatásokból, az utalások folyamatosak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

    Gulyás Gergely kiemelte: 7500 milliárd forintot tesznek ki az EU-támogatások, és mivel az árfolyam kedvezően alakult, ez az összeg valójában 7500-8000 milliárd forint között alakul. Az operatív programokra mindazonáltal összesen 9100 milliárd forint jut, mert a magyar állam nagyobb forrást biztosít, mint amit az EU – közölte.
    Hangsúlyozta: az elszámolási viták a programok néhány százalékát teszi ki, és ezeket is jó eséllyel le tudják zárni, egy fillér forrás sem vész el, a kifizetésekre sehol nem kell várni.
    A miniszter elmondta: eddig 41 százalékban hívták le az uniós forrásokat, ez kifejezetten jó arány, az utalások folyamatosak. Magyarország a kilencedik a lehívási rangsorban, a visegrádi országok között pedig az első – tette hozzá.
    Egy a migrációra vonatkozó kérdésre közölte: a balkáni útvonalon jelenleg 100 ezer migráns van. Magyarország továbbra is elkötelezett a külső határvédelem biztosítása mellett, és remélhetőleg a magyar határvédelem kellően ismert ahhoz, hogy minél kevesebben próbálják meg erre az átjutást – vélekedett. Hozzáfűzte: ugyanakkor a fenyegetés valós, és tovább nő, ha Törökország és az EU kapcsolatai nem stabilak.
    Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásáról Gulyás Gergely elmondta: remélhetőleg az Európai Parlament eleget tud tenni a feladatának, hogy a jelöltek szakmai alkalmasságát minősítse, és Várhelyi Olivér “szakmai alkalmasságához kétség nem férhet”.
    Arra a felvetésre, hogy Várhelyi Olivér uniós biztosjelölt meghallgatásán közölte, a magyar kormánytól teljesen függetlenül végzi majd tevékenységét, a tárcavezető azt mondta: ez nagyon helyes, mert ha nem így tenne, megsértené a biztosokra vonatkozó előírásokat.                
    Egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Soros György úgy nyilatkozott, nem mer Magyarországra jönni, a miniszter közölte: Soros György magyar állampolgár is, és ha úgy gondolja, hogy itt érzi jól magát, “várjuk szeretettel”. A nyilatkozata illeszkedik abba a koncepcióba, amely az ország lejáratására tett eddigi nyilatkozatait is jellemezte – tette hozzá.
    Gulyás Gergely arra, hogy a Türk Tanács irodát nyitott Budapesten, úgy reagált: örülnek, ha bármilyen nemzetközi szervezet Budapesten nyit irodát, ennek remélhetőleg az ország szempontjából pozitív üzleti hozadéka lesz, és a politikai súlyát is növeli a fővárosnak.
    Egy Czeglédy Csaba önkormányzati megbízásait firtató kérdésre közölte: néhány új kerületi vezetés “a látszatra sem ad”. Egy korábban adócsalás miatt jogerősen elítélt személyt megbízni átvilágítással cinizmus, a korrupció nyílt támogatása – értékelt.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egész héten meleg, napos idő várható

cs3-szerkeszto

Teljesen kiborultak az emberek Baka András jelölésétől, szerintük Magyar Péter átverte őket

cs3-szerkeszto

Bod Péter Ákos: Itt az idő a rezsicsökkentés kivezetésére

cs3-szerkeszto

Kiszámolták, hogy eddig hány milliárd forintot égetett el Magyarország a Paksi Atomerőmű leállása miatt: erre biztosan nem lesz büszke Kapitány István

cs3-szerkeszto

Amiről Magyar Péter hallgat: Sokszorosan drágábban jön az áram?

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Soha nem volt még ilyen alacsony a gáztározók feltöltöttsége a nyári hónapokban – Magyarországon is baj lehet

cs3-szerkeszto

629 településen van vízkorlátozás

cs3-szerkeszto

Elkezdődött Magyarország kiárusítása: eladták az első erőművet

cs3-szerkeszto