Belföld

Több árvízre kell számítani Magyarországon

Flooded trees in the meadow

A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért – hosszú távon – több árvízre kell számítani Magyarországon – mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára az M1 aktuális csatornán.

Az NKE víztudományi karának oktatója hozzátette: erre “az évszázad végéig” mindenképpen fel kell készülni és a tervezés alapjait le kell fektetni.
    Azzal kapcsolatban, hogy kedden árvízvédelmi konferenciát rendeznek Budapesten Homokzsáktól a drónokig címmel, hangsúlyozta: paradigmaváltásra van szükség az árvízvédelemben.
    A tanácskozás címére utalva a professzor kifejtette, hogy a homokzsákoktól az új technológiákig mindent be kell vetni az árvizek ellen. Utóbbiak között a drónok, az űrfelvételek és a “numerikus módszerek” alkalmazását említette. A víz szempontjából releváns adatok száma nagyságrendekkel nőtt, ezért a mesterséges intelligencia, a big data, a nagyon gyors adaptív algoritmusok mára a gyakorlati alkalmazás részévé váltak – jelezte.
    Szöllősi-Nagy András ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon árvíz immár ötven éve nem követelt halálos áldozatot, ami annak köszönhető, hogy a magyar árvízi védekezés a legjobb Európában.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto

SPAR-igazgató: „A Tisza-kormánnyal kapcsolatoskorábbi eufória alaptalannak bizonyult”

cs3-szerkeszto

Schiffer András és több tucat jogász tiltakozik a politikai koncepciós perek miatt

cs3-szerkeszto