Belföld

Orbán Viktor: a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája

A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.

“Büszkék vagyunk az országunkra, körülvesz a történelem, benne élünk, és életünk a fantasztikus magyar kultúra és műveltség folytatása is egyben” – fogalmazott a kormányfő.
    Azt mondta: “minél jobban szeretjük a hazánkat, a világ is annál kíváncsibb lesz ránk”. Így “a hazánk szeretete” vendégéjszakákban, munkahelyekben, növekvő bérekben és emelkedő üzleti haszonban is kifejeződik majd – hangsúlyozta Orbán Viktor.
    A globális turizmusról szólva a miniszterelnök kifejtette: a turizmus világméretű növekedése folytatódik, és az utazási szokások változása – a városlátogató turizmus erősödése – kedvez Magyarországnak. 2010 óta megkétszereződött a Magyarországra érkező vendégek és vendégéjszakák száma is – közölte.
    További jó hírnek nevezte, hogy csökkennek a távolsági utazások költségei, Ázsiából pedig egyre nagyobb kereslet érkezik Európába. Ebben a versenyben Magyarország pozíciója kiváló, ami mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és Matolcsy György jegybankelnöknek köszönhető, mert a keleti nyitás politikájának ők voltak az “atyamesterei” – tette hozzá. Kiemelte, hogy a gazdasági, diplomáciai kapcsolatok erősödnek keleti irányban, Magyarország kifejezetten ajánlott, baráti célországgá vált. Ráadásul ebben a relációban a közbiztonság szerepe kiemelkedő, amiben Magyarország átlag feletti teljesítményt nyújt – mondta.
    Orbán Viktor arról is szólt, hogy “a fényes eredményeket hozó” gazdaságpolitikai újítások maradnak: így marad az arányos, egykulcsos adórendszer, a családi adókedvezmény – sőt, ezt fejleszteni szeretnék -, valamint a SZÉP-kártya is.
    Célul tűzte, hogy Magyarországot sport-, gasztro- és konferenciaturizmus-központtá bővítsék. “Budapest tekintetében most látok némi elbizonytalanodást, de akárhogy is lesz, országos léptékben nem fogunk visszafordulni, és az országépítő munkát folytatni fogjuk” – mondta a miniszterelnök.
    Közölte azt is, hogy öt év alatt 86-ról 147-re emelkedett a Budapestről légi járattal közvetlenül elérhető városok száma. Ezt folytatni kell, Szijjártó Péter miniszter munkájának ez kiemelkedő szempontja – fűzte hozzá. Példaként említette, hogy maholnap megérkezik az első közvetlen járat az oroszországi Kazanyból.
    Végül arról beszélt a kormányfő, hogy “turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk”. Érdemes új cél után nézni: ideje megkezdeni “Ausztria és Bécs ostromát” – fogalmazott Orbán Viktor.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szijjártó Péter: szigorú bevándorláspolitika nélkül nem lehet Európa biztonságáról beszélni

Szabó Viktor

Jakab István: Magyarországnak joga van a magyar emberek egészségét védeni

Szabó Viktor

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: aggasztó, hogy a NATO is irányt váltott

Szabó Viktor

Nagy István: a gazdák érdekében is változás kell Brüsszelben

Szabó Viktor

Júniusban indulhat az új otthonfelújítási korszerűsítési program

Szabó Viktor

Farkas Sándor: A magyar kormány elkötelezett a klíma- és természetvédelem tekintetében

Szabó Viktor

Magyar Péter nem a Fideszt gyengíti

Szabó Viktor

Jaber: “Magyarország, ez a legjobb hely a világon!” + VIDEÓ!

Szabó Viktor