Vélemény

Tamáska Péter: Szovjet vérnyomok

Épp nyolcvan évvel ezelőtt történt: a németek és az oroszok felosztották egymás közt Lengyelországot.

„Épp nyolcvan évvel ezelőtt történt: a németek és az oroszok felosztották egymás közt Lengyelországot. A szovjet fél a maga »rendőri« feladatait Kelet-Lengyelországban a szokott brutalitással végezte, de nem egy népirtó ideológia nevében – gondolnánk.

Csakhogy a szovjetek rögtön elkezdték a kolhozosítást, mert meggyőződésük szerint a paraszti birtok árutermeléséből nőhetett volna ki egy új burzsoázia. A ku­lákoktól nemcsak a földjeiket, de gyakran az életüket is elvették. Ideo­lógiai, osztályalapon öltek éppúgy, mint a németek faji alapon. (A mongol–tatár hagyományoknak megfelelően a hódítást népirtással kötötték össze.) S még ennél is fontosabb volt, hogy a harmincas évek közepétől óriásira nőtt Gulag-világot ellássák rabszolgákkal, s hogy a megszállt területeken éppoly félelmet keltsenek a lakosság minden rétegében, mint a polgárháború idején, amikor Lenin utasítására a tömegesen begyűjtött túszokból társadalmi arányuknak megfelelően válogatták ki a kivégzendőket. (Így százalékosan a parasztság [kulákok] és a munkások vezették a sort.) Tömegkivégzések egy eszme, a kommunizmusért vívott harc oltárán: a Vörös Hadsereg nyomában jövő belügyi alakulatok célja egyértelműen a népirtás és a deportálások megszervezése volt.”Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor