Sport

Puskás Aréna: Minden, amit tudni kell a nyitómérkőzésről

November 15-én este új fejezet kezdődik a magyar labdarúgás történetében: az Uruguay elleni felkészülési mérkőzéssel hivatalosan is megnyitja kapuit az új nemzeti stadion, a Puskás Aréna. Összegyűjtöttünk minden fontos információt az Arénával és a nyitómeccsel kapcsolatban.

A teljesen újjáépített Puskás Aréna igazán méltó mérkőzéssel nyitja meg kapuit a szurkolók előtt: a november 15-én, 19.00 órakor, Uruguay legjobbjai ellen játszott első meccs egyben Gera Zoltán, 97-szeres válogatott játékos, az U21-es válogatott szövetségi edzőjének, Marco Rossi segítőjének búcsúmérkőzését is jelenti.

A világranglista 6. helyén tartózkodó uruguayi együttes, amelyben olyan sztárok is szerepelnek, mint Luis Suarez (FC Barcelona) vagy Edinson Cavani (PSG) jelentős múlttal rendelkezik, hiszen 1930-ban és 1950-ben megnyerte a világbajnokságot, 1924-ben és 1928-ban pedig egymás után kétszer zsinórban lett olimpiai aranyérmes.

A kétszeres vb-ezüstérmes, háromszoros olimpiai bajnok magyar válogatott számos emlékezetes összecsapást vívott dél-amerikai ellenfelekkel szemben, de hazai pályán mindössze egyetlen egyszer, 1962-ben játszott Uruguay ellen, és ez a találkozó volt a 101-szeres válogatott Bozsik József búcsúmérkőzése.

A november 15-én rendezendő összecsapás helyszíne a Népstadion helyén, és annak elemeit is felhasználva készülő új Puskás Aréna lesz, ezzel a találkozóval nyitja meg kapuit Európa, és a világ egyik legmodernebb, 68 ezer néző befogadására alkalmas létesítménye, amely a 2020-as Európa-bajnokság alkalmával négy találkozónak ad majd otthont.

A jegyértékesítés első szakasza (elővásárlási időszak):

Az elmúlt években megszokott módon először az MLSZ Szurkolói Klubjának (SZK) tagjai válthatják meg a jegyüket a mérkőzésre 2019. október 25-én, 10 órától. Egy szurkoló hat darab jegyet vásárolhat, de az SZK-elővásárlási időszakban mind a hat jegy tulajdonosának klubtagnak kell lennie. Az MLSZ Szurkolói Klubhoz bárki csatlakozhat a szurkoloiklub.mlsz.hu weboldalon.

Az elővásárlási időszak letelte után is érdemes klubtagként megvásárolni a belépőjegyeket, hiszen az MLSZ Szurkolói Klub tagjai a teljes jegyvásárlási időszak alatt 15% kedvezményben részesülnek.

Az MLSZ Szurkolói Klub elővásárlási időszakban az online jegyértékesítés mellett, személyesen, csak az alábbi kiemelt jegypénztárakban vásárolható belépő:

– Papp László Budapest Sportaréna jegypénztár
o   1143 Budapest, Stefánia út 2.
o   Nyitvatartás: H-P: 9-17; nyitó hétvégén SZ-V: 9-17

– IBUSZ Oktogon:
o   1066 Budapest Oktogon 3.
o   Nyitvatartás: H-P: 9-18; SZ: 9-13, V: zárva

– Gruber Eurocenter:
o   EUROCENTER ÓBUDA 1032 Budapest, Bécsi út 154.
o   Nyitvatartás: H-SZ: 10-20; V: 10-18

– Broadway Ticket Hungary Kft:
o   1075 Budapest, Károly krt. 21.
o   Nyitvatartás: H-P: 10-18; nyitó hétvégén SZ:10-17

– Westend Jegyiroda Kft:
o   1062 Budapest, Váci út 1-3.
o   Nyitvatartás: H-P: 10-20; SZ: 10-19; nyitó hétvégén V:10-18

A jegyértékesítés második szakasza:

Október 28-án, hétfőn reggel 10 órakor indul a jegyértékesítés következő szakasza, amikor a még elérhető mérkőzésjegyeket valamennyi vásárló számára elérhetővé tesszük. A viszonteladói pontok listája itt érhető el.

A mérkőzésre a megszokott módon a személyes adatok megadásával lehet megvásárolni a publikus forgalomba kerülő jegyeket. A jegyvásárláshoz nem szükséges klubkártya, az adatok az online felületen megadhatók.

jegyek átírására egyszeri 1500 forintos díj ellenében, legkésőbb a mérkőzés előtt 72 órával van lehetőség. A névátírás utalványt ugyancsak a megújult jegyértékesítési felületen lehet megvenni.

A kiemelt érdeklődésre való tekintettel az új rendszer két új szolgáltatást is alkalmazni fog a szurkolók minél gördülékenyebb és gyorsabb kiszolgálásának érdekében:

1) Megnövekedett forgalom esetén bekapcsol az „előszoba”, amelyből a rendszer érkezési sorrendben engedi át a felhasználókat az értékesítés felületére. Az előszoba felületén látható lesz a vásárló sorszáma és a várakozás várható időtartama.

2) A gyorsabb kiszolgálás érdekében a jegyértékesítés indulásakor a rendszer jegyfelajánlás szolgáltatást fog alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy miután a vásárló a felületen kiválasztja a kívánt szektort, a helyeket a rendszer automatikusan ajánlja fel az igényelt jegyszám mennyiségében. Ha a felajánlott székek megfelelnek, akkor a fizetéssel folytatódhat a vásárlás; amennyiben a vásárló módosítani szeretne a kapott helyeken, a jegyek törlése után, a szektorra kattintással új felajánlást kezdhet. A jegyvásárlás menetéről a Vásárlási Tájékoztatóban található részletes információ, amely a jegyértékesítési oldalon érhető el.

Forrás: MLSZ



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyári pihenő után éremeső a Szentes Városi Úszó Clubnál

cs3_szerk2

Csengelén támadnak az indonézek! – szúrta ki a Trollfoci 

cs3_szerk2

Elindult a közönségszavazás a Highlights of Hungary idei jelöltjeire, egy mindszenti sportoló is versenyben van

cs3_szerk2

A szentesi vízilabdázó ikrek együtt nyertek vb-bronzérmet

cs3_szerk2

Újra akcióban a szegvári erőművész: 3 hajót húzott el foggal Siófokon + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Nyáron sem pihentek a szentesi táncosok

cs3_szerk2

Vörös Viktor a Szentesi Vízilabda Klub új elnöke – remélhetőleg befejeződnek a klub elleni külső támadások!

cs3_szerk5

39 magyar versenyző a párizsi paralimpián – Hajrá magyarok!

cs3_szerk5

Cseh Tamara birkózó világbajnoki 12. helyezést ért el 

cs3_szerk5