Belföld

Tízezer forint fölé emelheti Karácsony a BKV-bérlet árát

Jelentős BKV-jegyáremelés vagy más megszorítás nélkül nem finanszírozható Karácsony Gergely tömegközlekedési programja. A frissen megválasztott ellenzéki főpolgármester szövetségese, a Gyurcsány Ferenc vezette DK már februárban 15 ezer forintos havibérletről beszélt.

Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után megígérte, szociális csomagja részeként azonnal ingyenessé teszi a tömegközlekedést a regisztrált álláskeresők számára, illetve az ingyenesen közlekedők korhatárát hét évre emelik.

Az álláskeresők száma a júniusi adatok szerint több mint 13 ezer fő volt Budapesten, míg a hat-hét évesek korcsoportja mintegy 16 ezer főt tesz ki. A közel 30 ezres csoport kiesése is már éves szinten milliárdos jegybevétel-csökkenést eredményezhet. Nem véletlen, hogy Karácsony győzelme után azonnal finomított korábbi választási ígéretén, eredetileg ugyanis arról volt szól, hogy 14 éves korig nem kell bérletet vagy jegyet váltani a gyerekeknek. Ezt most már csak a ciklus végére tartja elérhetőnek.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy jelenlegi, „csökkentett programja” sem valósítható meg a jegy- és bérletárak emelése nélkül. A Párbeszéd főpolgármestere még jelöltként, június 17-én újságírók előtt bejelentette, hogy „közlekedési alapjövedelmet” is adna minden budapesti felnőtt lakosnak. Az ellenzéki politikus érvelése szerint a Belvárosban parkoló autók számának csökkentése érdekében egységes pénzbeli támogatássá változtatnák azokat a közlekedési kedvezményeket, amelyeket a városlakók jelenleg kapnak, legyen szó akár BKV-s közlekedésről, akár a gépkocsik parkolásáról.

A választási ígéret beváltása 1,5 millió nagykorú fővárosi lakossal számolva mintegy 100 milliárd forintba kerülne, ami az idén 266 milliárdos bevételű fővárosi költségvetést tekintve finanszírozhatatlan kiadást jelentene. Amennyiben csak a havi BKV-bérletet használókat – mintegy 370 ezer utast – kompenzálnák, az is évi 25 milliárdos pluszkiadást jelentene a fővárosnak. Karácsony érvei szerint a mintegy 60 százalékkal olcsóbbá váló tömegközlekedés miatt azt többen használnák, és így az behozná a kiadást.

Az új főpolgármesternek valószínűleg nem a matematika a fő erőssége, mert a BKV működtetéséhez ebben a szisztémában két és félszer több embernek kellene a tömegközlekedést választania. Ennyi új – csak elméletben létező – utas elszállítására egyszerűen nincs kapacitás, és valószínűleg utazási szándék sincs.

Az új főpolgármester a parkolási bevételeket és a dugódíjként elhíresült behajtási díj bevezetését is a források között említette, azonban az előbbi a kerületek büdzséjét növeli vagy apasztja, a másik pedig az Országgyűlés kormánypárti többségének döntésétől függ, ahogy az is, hogy több pénzt kap-e a főváros a központi büdzséből a jelenleginél. A DK alelnöke, Gy. Németh Erzsébet idén februárban már – igaz, akkor még alaptalanul – azzal riogatott, ha 19 milliárd forintos elvonás vagy átcsoportosítás sújtaná a fővárosi büdzsében a BKV-ra szánt keretet, azt csak 15 ezer forintos teljes árú havibérletárral és 500 forintos vonaljeggyel lehetne kompenzálni.

A fővárosi önkormányzat 2018-ban az állami büdzséből összesen 27 milliárdot kapott a tömegközlekedés finanszírozására. Tavaly a BKK jegybevétele a pótdíjakkal együtt összesen mintegy 68,3 milliárd forint volt.

A fővárosi társaság jegybevételei Tarlós István főpolgármestersége alatt évről évre mintegy egymilliárd forinttal nőttek, miközben 2013 óta nem emelkedtek az utasok költségei. A szűk költségvetési mozgástér ellenére az adósságaitól megszabadított BKV vonalai 2010-et követően folyamatosan megújultak.

A főváros jobboldali vezetése alatt elkészült a 4-es metró, új és korszerűsített buszok, villamosok, trolik és metrószerelvények is érkeztek.

Forrás: magyarnemzet.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szégyenletes botrány az ügynökadatbázis körül – egy ilyen „hiba” nem maradhat következmények nélkül 

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor közzétette a hivatalos dokumentumokat: ilyen titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellenük + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Újabb közbeszerzési megbízást kapott az osztrák Swietelsky, ezúttal a Liszt Ferenc repülőtéren

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Itt vannak a kijózanító számok: leállt a magyar gazdaság! 

cs3-szerkeszto

Jó hír a mezőgazdaságnak: sokat javult a talaj nedvessége

cs3-szerkeszto

Francia lap: Csányi Sándor lehet a FIFA következő elnöke

cs3-szerkeszto