Belföld

Letöltendő börtönbüntetést követeltek az állatvédők

Az országban számos helyen tüntettek vasárnap délután az állatvédő szervezetek a törvényi szigorítás és az állatkínzók elleni ítéletek súlyosbítását követelve. A megmozdulás apropója a balotai állatkínzás volt, ahol egy asszony az autója után kötötte a kutyáját, és mintegy 15 kilométeren keresztül a halálba vonszolta. 

A tüntetés főszervezője Bíró Brigitta, a kiskunhalasi bíróság elé szervezett több száz fős demonstráción hangoztatta, letöltendő börtönbüntetést követelnek minden hasonló esetben. A Mancs a Kézben Kutyamentő Alapítvány elnöke elmondta, naponta számos hasonló eset történik, ezért az állatvédők úgy döntöttek, hogy ebből elég volt. Elegük van abból, hogy a bíróságok csak felfüggesztett börtönbüntetéseket osztanak ki, amelynek nincsen súlya és visszatartó ereje sem. Felszólalásában Szabó Attila, az ARGOS Állatvédelmi Egyesület elnöke hosszasan sorolta a hasonló, sőt még kegyetlenebb eseteket, valamint a feltűnően enyhe büntetéseket. A tüntetők ezután rendőri biztosítás mellett közel száz autóval kivonultak Balotaszállásra, arra a dűlőútra, ahol az asszony a kutyáját megölte. A helyszínen mécsesekkel, virágokkal, valamint plüss állatokkal vettek búcsút “Marcitól”.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Földrengés volt Magyarországon

cs3_szerk2

Magyar Péternek elgurult a gyógyszere a Partizánban

cs3_szerk2

Nagy Márton: elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden eszközzel kész fellépni a családok védelmében

cs3_szerk2

Február 11-e, a 112-es segélyhívó nemzetközi napja

cs3_szerk2

Kiderült: a Tisza aktivistáit szituációs feladatokkal képzik – pofozkodásra is felkészítik őket

cs3_szerk2

Szentesre és Csongrádra is visszatérhetnek az árstopok?

cs3_szerk2

Orbán Viktor: hatszázezer nyugdíjas számára teremt lehetőséget a vidéki otthonfelújítási program kibővítése

cs3_szerk2

Elárulták a magyar választók, szerintük ki nyeri a 2026-os választást

cs3_szerk2

Mit tehet a szülő, ha gyermekét hiperaktívnak bélyegzik?

cs3_szerk2