Vélemény

Georg Spöttle: Én nem politizálok…

„Én nem politizálok”, mondta barátságosan egy hölgy, miközben aláírásokat gyűjtöttünk kis csapatommal. „Pedig a politika fontos”, mosolyogtam vissza rá. „Nem jó ez így se, úgy se, még a gyerekeim is külföldön dolgoznak”, tette hozzá, most már kissé elkomorodva. „Elmentek, mert itt Szentesen nem lehet megélni, Londonban legalább jó a fizetés.”
„Na mégiscsak politizálni tetszik”, nevettem fel. „Pont azért jöttem, hogy egy ilyen beszélgetést folytassak és az a célom, hogy a fiatalok visszajöjjenek, vagy, ami még jobb el se menjenek innen. Ha lenne pár nagy cég, akik versenyképes fizetést adnak, akkor nyilván nem keltek volna útra.” „Lehet”, mondta bizonytalanul. Na, ha már csak elkezdtük a beszélgetést, akkor megemlítettem, hogy ha több vállalkozás lesz Szentesen, akkor több iparűzési adó folyik majd be és abból már sokkal jobban gazdálkodhat majd a város. Politikai ellenfeleink is az iparra építenek (helyesen is teszik), ám ők inkább a kis és középvállalkozókra támaszkodnának. O.K., nem ördögtől való, hiszen kisebb városokban inkább ők vannak jelen, ám a munkahely teremtés és az adó az nagyobb vállalatoktól fog befolyni. Ahogy már írtam, láttam Komáromban, Győrben és Hatvanban, hogy a nagy cégek nemcsak sok embert foglalkoztatnak és sok adót fizetnek be, hanem a verseny rányomja bélyegét a bérekre is. Sok helyen a betanított munkások is megkeresik a havi 300.000 nettót. Ha nálunk Szentesen is ez lesz, akkor az hatalmas győzelem lesz minden helyi polgár számára. Teljesen nem tudtam meggyőzni az aranyos hölgyet a kertkapuban, de láttam, hogy elgondolkodott és az már jó.
„Én nem politizálok” mondta a csinos szőke nő, két pici gyermekkel a piacon. „Kár”, feleltem, „hiszen pont önnek, mint családosnak nagyon fontos a politika. A babaváró program, a CSOK, a GYES, amit most a nagyszülők is igénybe vehetnek, az autótámogatás…” Hátat fordított és elment a két tipegő csöppséggel. Ezek az előnyök pedig, mind-mind politika és gondolom csak igénybe veszi őket (azzal pedig már ő is politizál).
„Mi nem politizálunk”, mondta a standunknál egy család. Papa, mama és két jó arc iskoláskorú srác voltak. „Pedig sok dologról beszélgethetnénk. Ott van az ingyenes tankönyv, a vizsgadíj visszatérítése, sikeres nyelvvizsga esetében, a „Határtalanul!” program, amelynek keretében a diákokat ingyen elviszik Erdélybe, Kárpátaljára, a Felvidékre és Szerbia magyarok lakta városaiba, ott vannak az Erzsébet-táborok, két hét nyelvtanulás külföldön a kormány számlájára,…” Nem érdekelte őket a politika, de a srácok miatt remélem, hogy élnek ezekkel a lehetőségekkel.
Politika nélkül nincs változás. Én mindig azt mondom, aki nem él a szavazati lehetőségével, nem keresi fel a képviselőjét a gondjaival az utána ne is sírjon, ha valami nem jó, hiszen lehet, hogy pont az ő beadványa változtathatott volna az ügyön. Minden, ami történik a városunkban, munkahelyünkön, családunkban az mind függő a politikától. A politika pedig egy eszköz is, amit bárki használhat, aki változást szeretne.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Bognár Zsolt is lerántotta a leplet Kulja András szentesi hazugságairól

cs3_szerk2

Perlaky-Papp József: Annyit elárult a vita, hogy a Tisza továbbra sem tesz kísérletet a kormányzóképességének bizonyítására

cs3_szerk2

Csintalan Sándor: Az egészségügyi államtitkár felmosta a padlót Kulja Andrással

cs3_szerk2

Bencsik Gábor: Az ilyen vitákból válna világossá, milyen mérhetetlenül üres, demagóg, felületes, hazug az egész Magyar Péter-párt

cs3_szerk2

Dúró Dóra: Magyar Péter semmi mást nem akar elérni, mint hogy a választópolgárok azt higgyék, a Tisza Párt egy minden irányból befogadó, mindent átfogó „néppárt”, holott ez egyáltalán nincs így

cs3_szerk2

Ceglédi Zoltán Kulja András hétfői szerepléséről: „Ezt bármely random ellenzéki szereplő az egészségügyi bizottságból jobban lehozta volna!”

cs3_szerk2

Bugyi Eszter: a polgármesteré lesz a felelősség!

cs3_szerk2

Szentesi lakos: mi indokolja, hogy új sportcsarnokot kell építeni, és nem a meglévő épületet helyreállítani?

cs3_szerk2

Hont András: Ne, Iránnak ne legyen nukleáris fegyvere

cs3_szerk2