Vélemény

Georg Spöttle: A választókkal álmodni meg az új várost…

A politika nemcsak közügy, hanem személyes is, hiszen mindenki életét érinti, a választókét éppen úgy, mint a képviselőkét.

Ezért is megyünk ki heti két alkalommal a szentesi zöldségpiacra, hogy közösen jelöljük ki a célt. Tegnap is rengeteg impulzust kaptunk. Több szülő és nagyszülő panaszkodott, hogy gyermekük Szegedre, Pécsre vagy Budapestre megy tanulni. Ez a Fidesz számára már régóta gond, mivel aki elmegy, az a legritkább esetben tér vissza szülővárosába. Szentes van akkora város, hogy ide lehetne hozni egy főiskolát, vagy egyetemi kart. A fiataloknak nem kellene méregdrága albérletet vagy koleszt fizetni, hanem otthon lakva diplomázhatnának.
Persze a végzettség után is meg kell tartani őket. Ezért akarunk olyan versenyképes munkahelyeket, mint Komáromban, Hatvanban vagy Kecskeméten vannak. Nagy cégek ott 300.000 forint nettó kezdőbérrel alkalmazzák a munkaerőt. Ez nem a hely sajátosságán múlik, hanem a fideszes városvezetésen. Tenni kell a városért, ez a titok nyitja. Érdekes, hogy pont a baloldali szavazók támadnak minket a fiatalok elvándorlása miatt, pedig tudniuk kellene, a kincstár kulcsa és a döntés mindig a polgármesternél van.
Győzelem esetén azt fogjuk elérni, hogy a fiatalok nem el, hanem más városokból is ideköltöznek majd Szentesre.Hajrá Fidesz, hajrá Szentes!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olvasói levél: Hogy viselkedhet idős emberekkel így valaki?!

Szabó Viktor

Szabó Zoltán azt üzente, elfogyott a regimentje

Szabó Viktor

Moderari: Semmi sem tart örökké, százötven év alatt sem lettünk törökké

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Előbb a gyerek, amiért kapják a pénzüket. Utána jön a fizetés mértéke, meg a tüncike!,

Szabó Viktor

Moderari: A hátrahagyottak magányáról

Szabó Viktor

Szánthó Miklós: a woke-mozgalom veszélyes fertőzés, amelynek ellenszere a magyar recept

Szabó Viktor

Moderari: Figyelő szemeinket Lengyelországra vessük!

Szabó Viktor

Advent – és a várakozás varázsa…

Szabó Viktor

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Szabó Viktor