Sport

Az UEFA elutasította a Budapest Honvéd óvását

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hétfőn elutasította a Budapest Honvéd óvását, melyet a klub a román Craiova elleni, múlt csütörtökön rendezett Európa-liga selejtező-mérkőzésen történt botrányos események miatt nyújtott be, így a magyar csapat nem folytathatja szereplését az El-ben.

A Honvéd hétfőn este honlapján közleményben hozta nyilvánosságra a határozatot, amelyet az európai szövetség etikai és fegyelmi bizottsága azzal indokolt, hogy álláspontja szerint nem történt olyan esemény, amely befolyásolta volna a mérkőzés végkimenetelét. A román csapat honlapján megjelent rövid hír szerint a Craiovának 60 ezer euró büntetést kell fizetnie, illetve három nemzetközi hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kell játszania. A román csapat a harmadik fordulóban az AEK Athénnal találkozik.
    A gólnélküli párharcot tizenegyes-párbajban bukta el a kispesti együttes, amely azok után óvott, hogy a múlt csütörtöki, romániai visszavágó 120. percében, miközben a játékosok egymással “kakaskodtak”, a játékvezető közvetlen közelében felrobbant egy pályára bedobott hanggránát. Emiatt több mint fél órát állt a játék, a tizenegyeseket pedig a negyedik játékvezető felügyelete mellett rúgták a játékosok.
    A magyar együttes vezetése már a mérkőzés után jelezte, hogy óvást nyújt be, pénteken pedig el is küldte beadványát az UEFA-hoz. A Honvéd honlapján azt írta, a 120. percben történtek után a félórás kényszerszünet alatt a helyi rendőrség példátlan módon azt közölte, amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, nem tudja garantálni a jelenlévők biztonságát, ezek után döntött az UEFA delegátusa a bírócsere és a folytatás mellett. A magyar klub álláspontja szerint félbe kellett volna szakítani a mérkőzést, mert a helyiek képtelenek voltak garantálni a játékosok és bírók biztonságát, a mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal (öngyújtó, érmék, csavarok) dobálták a futballistákat, köpködték a melegítő cserejátékosokat, így a Honvéd labdarúgóinak folyamatos “félelemben kellett futballozniuk”.
    Az UEFA etikai és fegyelmi bizottsága hétfőn tárgyalta a magyar klub óvását, s azzal indokolták az elutasítást, hogy mivel a botrányos események a 119., tehát az utolsó előtti percben történtek, a testület véleménye szerint az már nem befolyásolta a mérkőzés végkimenetelét.

MTI

Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

cs3-szerkeszto

Nagy siker: 3. helyen végzett a szentesi egyesület a haza rendezésű úszóversenyen

cs3-szerkeszto

Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz

cs3-szerkeszto

Sztanó Gyuri megcsinálta: újabb országos csúcsokat döntött Lengyelországban

cs3-szerkeszto

Európa Kupán Sztanó György: Lengyelországban versenyez a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

Örmény-magyar – Rossi: nincs helye kifogásnak, nyerni kell

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto