Belföld

Gyilkosság a Bács-Kiskun megyei Dávodon

Egy helybéli asszony szerint a napokban egy eltűnt férfiről tettek bejelentést a rendőrségen. Az illető a Bács-Kiskun megyei Dávodon, a Szent István utcában lakott, és már nagyjából három hete nem adott életjelt magáról. 

Úgy tudjuk, a férfi holttestét az albérletének az udvarán elásva találták meg a rendőrök. Egy nő úgy nyilatkozott, az eltűnt férfi élettársa azt mondta, nem tudja, hol tartózkodik a férfi, illetve azt is mondta, hogy Németországba ment dolgozni. Egy helyi férfi kamerán kívül elmondta, a rendőrök szerda kora délután lezárták az utcát, és a hajnali órákig tartott a helyszínelés a Szent István utcai házban és az udvarban, ahol friss ásásnyomok voltak, és meg is találták az eltűnt férfi holttestét. A falubeliek megdöbbentek a történteken. A szomszédok szerint az eltűnt férfi nem italozott, a párjával együtt csendes életet éltek. Volt munkahelye, rendszeresen járt napszámba is, szorgalmas ember volt és nem tudnak róla, hogy lett volna haragosa.  
A rendőrség tájékoztatása szerint egy bejelentett eltűnés kapcsán bevezetett rendőri intézkedés során 2019. július 24-én egy holttestet találtak Dávodon. A haláleset kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága büntetőeljárást indított. A nyomozás során a rendőrök halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy középkorú helyi nőt gyanúsítottként hallgattak ki. Őt őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mutatjuk, hogyan lesz a szentesieknek és csongrádiaknak is 1 milliós fizetése

cs3_szerk2

Orbán Viktor: azért jöttem, hogy ébresztőt fújjak

cs3_szerk2

Visszavonulót fújt Magyar Péter Strasbourgban, hiába várták az újságírók

cs3_szerk2

Orbán Viktor: az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás

cs3_szerk2

Vigyázat, szarvasok!

cs3_szerk2

“Szomorúan kel fel a nap e napon, jó emberek hullottak el Aradon”

cs3_szerk2

Alig háromezer ember volt kíváncsi Magyar Péterékre a közmédia elleni tüntetésen + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kaszab Zoltán: Máris a Tisza Párt célkeresztjébe került a rezsicsökkentés

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a gazdasági semlegesség célja a családok életszínvonalának megvédés

cs3_szerk2