Csongrád

Átadásra került a csongrádi kishajókikötő

Teljesen elkészült és ünnepélyes keretek között átadásra került a csongrádi kishajókikötő.

Csongrád várost, Algyő nagyközséget és a szerbiai Óbecse várost nem csak térben köti össze a Tisza. Mindegyik település életében meghatározó szerepet játszott az idők folyamán és tölt be napjainkban is. Az itt lakókat mindig szoros kapcsolat fűzte a Tiszához. Hajdan a folyó biztosította táplálékukat, megélhetésüket, építőanyagot házaik építéséhez. A történelem során védelmet és menedéket nyújtott a környék lakóinak. A víz napjainkban a turizmusban játszik fontos szerepet. 
Csongrád legjelentősebb turisztikai vonzereje a Körös-torok: a Tisza és a Körös torkolatánál kialakult tengerpartra emlékeztető homokos strand a köré épült üdülőterülettel. Nyaranta tízezrek strandolnak és szórakoznak itt. A legjelentősebb építészeti emléke, a műemléki védettség alatt álló ősi városmagja, a Belváros a Tiszához simulva őrzi hajdani lakóinak, a halászoknak a hagyományait.
Algyő lakói évszázadokon keresztül megőrizték ősi foglalkozásaikat, többek között a folyóhoz kapcsolódó halászatot, kosárfonást, melyek hagyományait a mai napig ápolják.
Óbecse bár keleti határával támaszkodik a Tiszára, a folyó mégis szervesen beépül a város vérkeringésébe. A Tisza part rekreációs, sportolási és rendezvény helyszínül szolgál.
A három település a Tiszában látja a legkiemelkedőbb fejlődési forrást, és hisznek abban, hogy összefogásukkal egy jelentős lépést tesznek az Alsó-Tisza vidék vízi turizmusának fellendítésében. Az algyői és a csongrádi kikötő már átadásra került az óbecsei is hamarosan elkészül.

Fotók: CS3



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három csongrádi iskola is arany minősítést szerzett az Aktív Iskola Programban

cs3-szerkeszto

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto

Újra meghirdették Csongrádon a Tiszta udvar, rendes ház programot

cs3-szerkeszto

Semmelweis-napon mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozóknak Csongrádon

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto